Verbális leszerelésre van szükség

„A digitális paradigmaváltás az egyik oka annak, hogy ma egy megosztott társadalomban élünk. Algoritmusok által szűrt buborékokban létezünk, csak a saját vagy hasonló véleményekkel szembesülünk, és mindezt a komfortzónánkként fogjuk fel.

A zenében például manapság olyan hangesztétikát ajánl számomra a rendszer, amelyet az algoritmus a korábbi felhasználói szokásaim alapján számomra megfelelőnek tart. De képes-e egyáltalán egy algoritmus megragadni egy olyan zseninek a nagyságát mint Till Brönner vagy egy olyan ikonét, mint Klaus Doldinger? Természetesen nem. E kivételes művészek munkáiból csak egy kis válogatást fog tudni kiemelni ajánlás céljából... Új »Living In The Gap« albumunk pontosan erről a jelenségről mesél, arról, hogy társadalmunk ma már elkülönülő, átjárhatatlan visszhangkamrákban szigetelődik el.

Korábban, az »analóg« világban az ember elment egy nagy könyves- vagy lemezboltba. Ott »belebotlott« olyan CD-kbe, könyvekbe vagy folyóiratokba, amelyeket valójában nem is keresett. Lapozgatott egy magazinban, és olyan cikkeket olvasott, amelyek korábban nem érdekelték volna. De éppen ezek szélesítették látókörünket.

Ehelyett ma egyfajta spirituális vérfertőzés érvényesül, homogenizálás a sokszínűség, a dialektika, a képzés és a társadalmi fejlődés helyett.

De mi a jövőre vonatkozó víziónk? Hová tartunk?

A lehetőségünk megvan arra, hogy építő jelleggel igazítsuk ki társadalmi-politikai modellünket, annak érdekében, hogy az emberek ismét a középpontba kerüljenek, és az odafigyelés felülkerekedjen a közönyön. Ideje átértékelnünk, hogy ki és mi az, ami valóban rendszerszinten releváns. Fel kell tennünk a kérdést, hogy ki járul hozzá a társadalmi hozzáadott értékhez, összetartozáshoz és szolidaritáshoz, ugyanakkor ki az, aki hasznot hajt a hozzáadott társadalmi érték megsemmisítéséből.

Nem szabad további teret engednünk az »egómániás« kapzsiság és a kaszinó-kapitalizmus elsőbbségének, amely még a korona-válságból is profitot termel. Az eseményeket nem a pénzügyi piacoknak kell meghatározniuk, hanem egy közösségnek, amelyet az emberség és a szolidaritás tesz erőssé.

A generációk közötti méltányosság

Minden eddiginél inkább központi témává kell tennünk a generációk közötti méltányosságot. Alapjaiban kell kétségbe vonni a rövid távú megoldásokat, amelyeket a napi közvélemény-kutatási adatok és a nagy volumenű kereskedelem szolgálatában álló gazdasági döntések vezérelnek.

»Tarka köztársaságunkban«, ahogy azt lelki társam, Udo Lindenberg nevezi, és amelynek mint egykori menekült büszke polgára vagyok, a színeknek sokféléknek kell lenniük.

Ezt a sokféleséget tükrözni kell a társadalmi-politikai vitákban is. A pluralista társadalomban demokratákként el kell viselnünk a nézeteltéréseket, a kérdésekre pedig mérsékelten és differenciáltan kell reflektálnunk.

Napjainkban arra szólítják fel a hozzánk hasonló művészeket és újságírókat, hogy építsenek hidakat ott, ahol repedések keletkeztek, és emeljük fel hangunkat a békében és szabadságban élő közös Európa álmáért.

Valójában egy új felvilágosodásra van szükség. De nem a többiek, hanem önmagunk esetében. Mert az, ahogy saját általános igazságainkat és tévedéseinket kezeltük, a korábban stabilnak hitt struktúrák felbomlásához vezetett. A közösségi médián keresztül ható polarizáció közepette meg kell tanulni a különböző vélemények toleráns kezelését és az érvelő, tiszteletteljes beszédet. Ha nincs konszenzus, akkor túl gyorsan kivetülnek az ellenségképek, miközben a "másik" egyáltalán nem ellenség, hanem egyszerűen más a nézete egy bizonyos témában.

Jobb világot kell hagynunk a következő generációkra

Az analóg generációkban egy effajta helyzetben kialakult a vitára való igény. Ma ezen a ponton nagyon gyorsan beindul egy degradáló és lealacsonyító mechanizmus, különösen a közösségi médiában. Ugyanakkor közösen kell1keresnünk azokat a lehetőségeket, amelyekkel jobb világot hagyhatunk jövő generációink számára. Történelmünk tapasztalataiból kiindulva meg kell tanulnunk megérteni, hogy nem engedhetjük meg az „intoleranciával szembeni toleranciát”.

Tragikus eseményekkel terhelt napjainkban azt látjuk, hogy a digitális nagyvállalatok Donald Trump elhallgattatásával semmiképpen sem a demokráciát akarják megőrizni, sokkal inkább a saját üzleti modelljüket, és egyszerűen meg akarják puhítani a leendő elnököt. A Szilícium-völgy domináns digitális médiaplatformjai ugyanakkor nagyon is jól tudják, hogy mekkora szerepet játszanak a radikalizálódásban és megosztottságban.

Ezen a helyen megosztom Alexander Navalnijnak, a Kreml kritikusának gondolatait: »Ezt a precedenst a szólásszabadság ellenségei világszerte ki fogják használni.« Az újságírói etika ezért ma talán fontosabb, mint valaha. Tények, tények, tények. Ha ezek gyorsan elérhetők, mint a FOCUS Online esetében, az a demokrácia legerősebb védőereje.

A leköszönő elnök Twitter-fiókját le lehet kapcsolni – populista sakkhúzás, ugyanakkor a 74 millió szavazóját érvekkel kell megszólítanunk; álláspontunkat csak nyílt vita során lehet megértetni másokkal.

A jobb érvek számítanak

A vélemény monopóliuma tönkreteszi a szabadságot, a vélemények versengése nem fajulhat bohózattá. Nem szabad kizárnunk Donald Trump 88,8 millió Twitter-követőjét, inkább vitatkozni kell velük és meg kell győzni őket. Van jobb érvünk, és ez számít igazán.

Valójában jobban tennénk, ha többet foglalkoznánk a tényekkel. Az NSU (Nationalsozialistischer Untergrund – »földalatti nemzetiszocialista mozgalom«), gyilkosságai nem »kebabgyilkosságok« voltak, a hallei zsinagóga elleni támadás nem »riasztó jel« volt, ahogy azt Annegret Kramp-Karrenbauer annak idején nevezte, hanem szégyenletes bűncselekmény az egész társadalmunk ellen, és Drezdában nem egy „turista által elkövetett gyilkosságot” láttunk, hanem egy menekült, akinek védelmet nyújtottunk, a homofóbiáját a gyilkosság utáni vágyig fokozta.

Láthatóan keveset tanulunk a világunkat megrengető katasztrófákból. A tizenkét évvel ezelőtti pénzügyi válság után a spekulatív gazdaság reálgazdasághoz viszonyított volumene mára sokszorosára nőtt. Pusztán az a tény, hogy a spekulációtól való megkülönböztetés kedvéért reálgazdaságnak nevezzük azt, amikor az emberek munkával keresik a kenyerüket, máris katasztrófa, amely ellen megfelelő érvekkel küzdenünk kell.

A közös pontok elsőbbsége a megosztó különbségekkel szemben

Mi, kozmopolita, városi értelmiségiek egyszerűen nem figyeltünk oda eléggé a múltban. Nekünk Európát verbálisan is le kell lefegyvereznünk, fel kell töltenünk az árkokat. Meg kell próbálnunk összpontosítani arra, ami összeköt, ami közös, nem pedig arra, ami szétválaszt, hogy le tudjuk győzni az európai megosztottságot. Csak ezen az alapon építhetünk újra hidakat, hiszen érezzük, hogy szakadékok nyíltak észak és dél, kelet és nyugat, öreg és fiatal, város és ország között.”

Hölvényi György fordítása