Több lyuk, mint szövet

„Elhatároztam, hogy nem fogok sem ilyen, sem olyan párhuzamokat keresni a washingtoni események és a kormányzó pártok esetleges itthoni vereségének fogadtatása között. Nem mutatok rá, hogy íme, így válik a demagógia, a rögeszmés szövegelés utcai akcióvá, a mégoly demokratikus intézmények sem mindig képesek megállítani a talaját vesztett politikus gigantikus hecckampányát. Az információrobbanás nem pusztán a tájékozódást növeli, de az elveszettség-érzést is, aminek egyenes következménye a hiszékenység, az összeesküvés-elméletekbe való belefeledkezés, belekapaszkodás. Azt sem fogom felsorolni, hogy az ellenzék által először nem megszavazott, majd másodszor elfogadott vészhelyzeti felhatalmazással hogyan élt vissza bátor vitézeivel karöltve a kormányfő, s miféle súlyos milliók-milliárdok keltek útra a számukra kedvelt címekre úgy, hogy azoknak semmi közük nem volt sem a járványhoz, sem a gazdasági kilábaláshoz, legkevésbé pedig a kilátástalan helyzetbe kerültek támogatásához. Unalmas már azt is felsorolni, hogy a hatalom mit és hogyan foglal el, pontozni a durva, esetleg álságos eszközökkel elvonásra ítélt, vagy megszerzett javakat, agyakat.

Lehet, hogy a hanyatló Nyugat küzd az ő nyomorúságos dekadenciájával, az unió erélytelen, képtelen kitapogatni a demokrácia vakfoltjait, s könnyen elképzelhető, hogy Kína most előretör, sokunknak azonban egyelőre még idegen a türkménbasi világképe, Lukasenko hideglelős mosolya, Bolsonaro sejtetése, hogy a Covid elleni vakcina akár krokodillá is változtathat minket. Mégis, manapság a hülyeségek oly akadálytalanul ömlenek be az amúgy is alaposan szennyezett főáramba, hogy komoly vegyértékeket kezd lekötni a velük szembeni észérvek hangoztatása. Befolyásuk az események menetére így együtt válik bizarrá, nevetségessé. Bizonyos mértékű feszültség egymásra rakódásakor a tudatlanság, a tanácstalanság mindig szeret abszurd érvekbe és fölspannolt indulatokba kapaszkodni, amit a tekintélyelvű hatalomtechnika eredményesen hasznosít, s képes kifestőkönyv módjára, rémmeséivel, ellenségképeivel kerek, hétköznapjainkat átfonó rendszerré formálni. Ezektől megszabadulni pedig legalább olyan nehéz, mint a szerkezetüket változtató vírusoktól.

Orbán Viktor mondatai mostanában koptatott farmerhez hasonlítanak, amelyen több a lyuk, mint a szövet. Szóvirágait gyorsan és keményen kezdi ki a valóság, s a kevésbé elfogultak számára egyértelmű, hogy minduntalan sűrű erdőbe viszi hallgatóit, amelyből ő maga sem talál ki. Váltani persze akár egy-két napon belül is tud, de az emberek memóriája ennyire gyorsan nem töröl. Termőre fordult az az inkompetenecia-vetés is, amelyet az utóbbi időszak megfelelési kényszerei, gyávaságpróbái állítottak elő nagyüzemi méretekben. Sebtében összekalapált törvényekre, rendeletekre, utasításokra futnak be rendre a kiegészítések, értelmezések, pontosítások, gyakran már a levegőben szétpukkan a sok humbug, nagyotmondó illúzió, kényszeres vízió. Kifogyott a kommunikációs szusz is.”