Le a tudósok diktatúrájával! Mit képzelnek ezek, hogy belepofáznak mindenbe, pedig értenek hozzá!?

A TELJES CIKKET AZ ALIMENTO OLDALÁN OLVASHATJA EL!

„Értem én, hogy a 21. században mindenkinek lehet és van is véleménye, de talán nem kellene szatírként mindenkit ezzel riogatni. Ginter Tamásnak az Azonnali.hu oldalán megjelent írására reflektálnék néhány gondolattal…

»A társadalmat az oltással zsarolni több, mint etikátlan: veszélyes«

Én azt gondolom, hogy egy létező veszély elleni védőintézkedéseket kötelezővé tenni nem etikátlan, sőt, az állam részéről az egyetlen etikus cselekedet abban az esetben, ha a védekezés költség/haszon egyenlege kedvezőbb a veszélyeztető tényezőnél. Márpedig a koronavírus vs. oltás kérdésben ez már a mostani adatok alapján is több, mint egyértelmű, nagyjából akár számszerűsíthető is (1 millió mért covid fertőzésre 25-30 ezer halálozás esik, amíg ugyanennyi oltásra kevesebb, mint 0,1-0,5 vagy még kevesebb). Ugyanakkor szeretném jelezni, hogy a szerző kissé kettős mércével mér, mert vannak olyan kérdések (egyéni szabadság vs. mások halála), ahol korántsem olyan érzékeny az etikai dilemmákra.

»Az ahhoz való jogunk, hogy döntsünk arról, belénk fecskendeznek-e egy hét hónapja létező anyagot, nem lehet zsarolás tárgya.«

Kezdjük ott, hogy a 7 hónapja létező anyag önmagában hülyeség. Az oltás technológiáját (3. generációs mRNS oltóanyag) évek óta fejlesztik, erre a vírusra nyilván 2020-ban indultak rá, de korántsem előzmény nélkül.

Kérdés, hogy igazából van-e jelentősége annak, hogy mikor készül egy oltóanyag, ha nem használják – persze, hogy most mindenki arra vár, hogy máson kipróbálják, majd ő utána eldönti, akarja-e, de ez azért nem így működik. Egyébként aktuálisan már minimum 4 millió oltóanyagot felhasználtak, igen kis arányú mellékhatással (és 1-2 olyan halálozás, ami esetleg (!) összefüggésben lehet az oltással), szóval lehetne a hőzöngés helyett tények alapján is dönteni.

Sem az állam, sem (a járvány egy-egy szegmenséhez egyébként kifejezetten jól értő) szakember nem tehet ilyen állítást egy – elvileg – demokratikus országban.

...

»Félreértés ne essék, nem vagyok oltásellenes«

10-ből 9 oltásellenes ezzel a mondattal indít…

»A Covid-oltások azonban kizárólag a rendkívüli helyzet miatt kaptak engedélyt, a gyártók pedig a hosszútávú lehetséges mellékhatásokért nem vállalnak teljes felelősséget.«

Először is képzeljük el azt a helyzetet, amikor kiáll a gyógyszergyár képviselője és mondjuk az európai gyógyszer-engedélyezésért felelős hatóság vezetője a kormányfők körében és elmondja, hogy »Igen, van egy oltásunk a koronavírus ellen, de csak majd 15 év múlva fogjuk piacra engedni, amikor már teljesen kizártunk minden káros mellékhatást, még azt is, hogy valaki az oltópontra utazva véletlenül lábát töri«.

Nyilván ha most van egészségügyi veszélyhelyzet, akkor most van szükség oltásra és ezt az adott időszakban elérhető maximális biztonsági szinten kell megvalósítani. Sokra megyünk a járvány után egy olyan vakcinával, ami biztonságos, de már felesleges és egyébként bevetés hiányában több millió embert nem tudott megmenteni.

Egyébként most már kíváncsi vagyok, a felelősségvállalást hangoztatók mire gondolnak konkrétan? Mert folyamatosan ezzel jönnek, de amúgy soha az életben nem mondanak semmi konkrétumot, hogy mit szeretnének elérni? Életjáradékot, ha gyíkká változnak vagy lőjék le a Pfizer igazgatóságát ha valaki belázasodik? Kellene már valami konkrétum a sok üresen puffogtatott közhely után…

»miért ne lehetne az egyénre bízni annak mérlegelését, hogy rá nézve a Covid vagy a vakcina tűnik-e veszélyesebbnek?«

Mert az egyén nem ért hozzá. Már elnézést, a kocsiban az olajcserét sem bízzák az egyénre – megcsinálhatja vagy dönthet úgy, hogy nem csinálja meg, de az automatikusan garanciavesztés. Az autószerelés sem egy demokratikus műfaj, ez van. Más területen meg nem is dönthet, mert nincs az a gázszolgáltató, aki az előírásoktól eltérő beszerelés esetén engedné az üzembe helyezést. A különbség itt az, hogy az oltásról szóló egyéni döntésem nem csak a saját életemre van hatással, hanem sokak életére, akiket megfertőzhetek, potenciálisan akár a halálukat is okozhatom.

»Miért ne lehetne megfelelő tájékoztató kampányok után rábízni az állampolgárra, hogy ezzel az új anyaggal beoltatná-e magát?«

Alapvetően a tájékoztatás korlátozott lehet csak. Mindenképpen szükséges, de egy nem egészségügyi végzettségű személy nem lesz képes teljes körűen értékelni a kapott adatokat (még az egészségügyi végzettségűek sem feltétlen). Változatosság kedvéért egy másik példa: valamennyit mindenki tanul az atomokról és a radioaktivitásról az iskolában – ha még utána meghallgat néhány előadást Aszódi Attilától és megnézi a Csernobil sorozatot, még nem fog érteni az atomerőművekhez. Ez van.

Nem kérdés: ha lenne alapbetegségem, vagy hatvan fölött lennék, már rég feliratkoztam volna az oltásra. Ugyanakkor azután, hogy nem veszélyeztetettként gyakorlatilag tünetmentesen estem át a koronavíruson, miért is nem lehet bennem olyan aggály, hogy a vakcina az én esetemben akár többet árthat, mint amennyit használna? Ha pedig a veszélyeztettek úgy – és jegyzem meg, szerintem helyesen – döntenek, hogy beoltatják magukat, az én oltatlanságom milyen veszélyt jelent rájuk?

Vaskos, alibiző kamuduma, felelősség eltolására. Akkor ezek szerint az alapbetegséggel bírók, idősek mégse választhassanak, mert nekik kell az oltás. Ők ne mérlegeljenek csak a fiatalok? Ugyanaz az fiatal szervezet, ami probléma nélkül túléli a koronavírus, valami furcsa ok folytán károsodik az oltás miatt? Nofene! Pont az ilyen mondatok hiteltelenítik el az írás, itt derül ki, hogy csak kamuzás megy erősen.

»Biztos, hogy oltás kell a normális élethez?«

Gődény György magyar hangja: Ginter Tamás.

Az érvelés a következő: ha nem vagyunk beoltva, az utazásunkkal, illetve a közösségi evésünkkel-ivásunkkal a teljes társadalom egészségét, az idősek életét, az egészségügy működőképességét veszélyeztetjük. De akkor mégis mi történt 2020 nyarán? Emlékeim szerint sokadmagammal jártam kocsmában, hangversenyen, este nyolc után értem haza (amiért ma súlyos pénzbütetés járna) – és mégsem történt semmi, napi néhány tucat esetet jelentettek. Mi több, augusztusban jártam egy hetet Franciaországban és Németországban, és ezzel nem voltam egyedül: mégsem omlott össze ettől szeptember elején sem a francia, sem a német egészségügy, pedig legjobb tudomásom szerint akkor senki nem volt Európában beoltva.

Nos, nézzük csak: 2020 nyarán az történt, hogy a tavaszi lockdown után jöttek a feloldások (nagyjából június végére szinte mindenhol) és a népek elindultak nyaralni. A megmaradt kis számú fertőzött találkozott a nem fertőzöttekkel és a vírus újra terjedésnek indult. Na most ez az a pont, ahol a biológia mellé beszáll a matematika is a dologba, egy kicsit kellene érteni az exponenciális fogalmához (nem vészes, gimnáziumi tananyag). A kis számú betegből eleinte exponenciális sokszorozódás esetén sem lesz látványos esetszám, addig meg mindenki nyugodtan utazgatott és szórta a vírust. A koronavírus esetén nagyjából 2 hetes intervallumban történnek az érzékelhető változások, vagyis a nyár eleji-közepi lazulás 2-3 többszöröződés után nagyjából augusztus közepén-végén mutatta jeleit a következő hullámnak. De akkor a kis esetszám miatt még senki nem akart szigorítani (jaj, mi lesz a gazdasággal!) – de az a baj ezekkel a fránya exponenciális sokszorozódásokkal, hogy eleinte nem tűnik vészesnek a helyzet, de amikor meg már meredeken tolódik az égbe az esetszám, akkor cseszhetjük.

Szóval szerzőnk nagyon büszke lehet magára, hogy nyáron összebóklászta Európát, az akkor nyilván nem volt ez gond, de hogy szeptembertől izzadtak a kórházba a sok beteg miatt, nagyrészt ennek köszönhető – mert a vírushordozók is csak hazamentek nyaralásból. Hogy jövő nyáron ne ugyanez legyen, azért kell az oltás. Összességében meg ebből is látszik, hogy miért nem szabad ezt a kérdést az egyének döntésére bízni: mert egyszerűen képtelenek térben és időben megítélni saját cselekedeteik kihatását: “nehogy már az én nyaralásomra fogjuk az őszi vészhelyzetet, amikor 2 hónap és 2000 km van a kettő között…” – hát, de. Üdv a járványtan világában.

Klasszikusnak mondható helyzetértékelés még szeptemberből (hol voltunk ekkor még a decemberi állapotoktól?…). Gyakorlatilag augusztus közepén buktuk ezt a csatát, mert akkor úgy gondolta mindenki, hogy amíg nincs járvány, gyorsan nyaralunk egyet…

»Mert úgy tűnik, ez egy szezonális vírus. Télen rendkívül gyorsan terjed, nyáron lényegében inaktív.«

Ha van valami, ami egyértelműen látszik az adatokból, hogy ez nem szezonális vírus. Az influenza az szezonális. Ez nem. A nyári kis nyugi a tavaszi lezárások miatt következett be, nem a szezonzáró miatt – eleve a tavaszi csúcs már a szezonális influenza után durrant be, nem azért, mert ekkor érezte jól magát a kis rohadék, hanem mert ekkor érkezett Európába.

»nyáron lényegében teljesen mindegy, hogy ki van beoltva a Covid ellen,«

Pont nem. Ha nem is lesz nyáron megbetegedési hullám, az oltottság kell ahhoz, hogy nyár végén ne induljon újra a széthurcolt fertőzésekből egy újabb hullám.

Egy szezonális fertőzés nem így néz ki – az USA esetében a 2. hullám pont július közepén tetőzött (Worldometer, 2021.01.12.)

»A koronavírussal együtt kell tudni élni«

Javaslok két hét önkéntes szolgálatot egy covid osztályon a szerzőnek és után meglátjuk, így gondolja-e még. Én már nagyon unom az együttélést, mert ugyan nem járom össze Európát nyáron (közalkalmazotti fizetésből ez nagyon nem fenyeget), de a második 10 napos karanténemet tolom, itthoni tanulással, távmunkával és a bezártság minden fizikai és mentális terhelésével. Tökre megértem, hogy mindenkinek tele van a hócipője ezzel, csak azt nem értem, hogy ha van mód arra, hogy ebből kikerüljünk, akkor miért nem arra tart mindenki. Abban igaza van mindenkinek, hogy nem igazán frankó dolog megbénítani egy ország életét korlátozásokkal hónapokra, de vagy ez van, vagy oltunk vagy meghalnak nagyon nagyon sokan.

Akarunk azzal együtt élni, hogy az egészségügyi ellátórendszer teljes kapacitásával működve sem tud megakadályozni évi 2-3 ilyen halálozási csúcsot? (Euromomo, 2021.01.12.)

...

»Bizarr orvosdiktatúrát alakítunk ki, ha az egész társadalmat érintő koronavírusügyi kérdésekben csak az orvosok dönthetnek.«

Ez már önmaga paródiája. Kinek kellene végül is dönteni a járványok idején, ha nem orvosoknak, virulógusoknak, biológusoknak és járványügyi szakembereknek? A pékeknek, autószerelőknek és nyelvtanároknak? Meg ha nem hallgatunk azokra, akik értenek hozzá, akkor minek is képezzük ezeket az embereket drága pénzért? Komolyan, ez már lassan olyan, mint az őskommunizmusban, amikor agyonverték az értelmiségieket, mert ők csak ne akarják magukat jobbnak gondolni a munkás-paraszt osztály kollektív bölcsességénél…

Mondok jobbat: le az építészdiktatúrával az építőiparban! Vesszenek a kőművesek, ácsok és burkolók! Majd én eldöntőm, jó dolog-e alapozás nélkül főfalat építeni, nekem a gázszerelő (nem Lőrinc, hanem egy rendes) ne ugasson bele, hogy kell nyomáscsökkentőt beszerelni (egyébként is minek az, ezt biztos a gázlobbi találta ki, kell a francnak!). Sőt, úgy döntöttem, az autómat sem hordom szervizbe, nehogy már a szakszervizes azt gondolja, hogy több évnyi tanulás vagy szervizes tapasztalat különbbé teszi őt nálam! Demokratikus államban nekem csak ne jöjjön azzal, hogy ő jobban tudja, majd én egyénként eldöntöm! A futóműből jövő kerregő hang ellen meg majd hangosítok a rádión – problem solved.

Ma már úgy is az a divat, hogy egészségéről mindenki összevissza informálódik és minden önjelölt gyógysarlatánra hamarabb hallgatnak az emberek, mint a szakorvosra – teszem hozzá, ennek azért meg is vannak a maga következményei, de ekkor már jól jön a orvos, aki egyrészt tegye rendbe a korábban elcseszett dolgokat, másrészt, ha nem jön össze, akkor kiváló lesz bűnbaknak.

Le a tudósok diktatúrájával! Mit képzelnek ezek, hogy belepofáznak mindenbe, pedig értenek hozzá!?

KONKLÚZIÓ

Először is: szerintem borzalmasan veszélyes dolog ténykérdésekből véleménykérdést csinálni. A tények objektívek, vizsgálhatók, ellenőrizhetők és azokra további gondolatok építhetők – a koronavírus járvánnyal kapcsolatban márpedig vannak tények, ezekre pedig építenünk kell, ha túl akarjuk élni – akár egyénileg, akár társadalmilag. És ebben az építkezésben kellenek a szakemberek, ők értenek az adatok elemzéséhez és ők tudják megmondani, milyen intézkedéssel lehetnek esélyeink a járvány legyőzéséhez.

A napokban több olyan vitába is belefutottam, amikor a tényekre és érvekre épülő vita helyett a »hagy legyen meg a saját véleményem« szinten megakadt a dolog. Persze, legyen meg mindenkinek a véleménye, csak legyen vele tisztában, hogy mondjuk az elmúlt 1 év teljes természettudományos kutatómunkájának eredményével áll szemben, szóval piszok módon nem releváns. és legalább annyi önérzete legyen mindenkinek, hogy a véleményét nem képzeli a tényeknél erősebbnek.

Másodszor: le kell venni egy alapjogi tankönyvet a polcról (szép vastag kötetek léteznek) és meg kell nézni az alapjogok működéséről, egymáshoz való viszonyáról szóló részeket. Szép dolog a szólás- és véleményszabadság, de ez bizony nem korlátok nélkül érvényesíthető jog. Egy rendszer nem demokratikus, ha mindenki azt csinál, amit akart, a többiek meg ne ugassanak bele… ezt káosznak hívják, nem demokrácának. A demokratikus rendszereknek van egy jól kiépített, kiegyensúlyozott struktúrája, amiben az egyes jogok a maguk helyén vannak és nem érvényesülnek korlátlanul minden más jog rovására. A szakértői tudás nélkül a modern demokratikus társadalmak nem működnek – abban lehet vita, hogy járványügyi helyzetben az orvosi szakértői tudás mellett szükség van egyéb tudásokra is (pl. közgazdasági, pszichológiai, kommunikáció és pedagógiai ismeretekre), de enélkül nagyjából az várható, mint a középkorban a fekete halál idején.

Harmadszor: ebben a rendszerben ugyanakkor nem csak jogok vannak, hanem kötelezettségek is, nem csak etikai, hanem jogi szinten is. A cselekedeteinknek (vagy mulasztásainknak) nem csak önmagunkra van hatása, hanem a társadalom többi tagjára is, ezeket pedig az egyén, egy demokratikus jogrendben köteles mérlegelni a döntése során. Egy demokratikus rendszerben a többségi érdek igenis felülírhatja az egyéni érdeket és akár korlátozhatja a szabadságjogokat is (nem pisilünk az úszómedencébe, ugyebár), jelen esetben a magyar társadalom 20%-a koránál fogva veszélyeztetett, további 15-20%-a pedig egészségi állapotánál vagy egyéb tényezők (pl. foglalkozás) révén. Az egyénnek ehhez akkor is igazodni kell, ha maga egyénként akkor és ott éppen nem érintett a fokozott kockázatban (de kíváncsi vagyok ugyanezek az emberek akkor is ilyen lelkes szabadságharcosok lennének-e ha a vírus halálozási kockázata mondjuk a 20-40 éves korosztályokban tetőzne…). ha az egyén nem hajlandó ehhez alkalmazkodni, hogyan várja azt el, hogy a társadalom az őt érintő kockázatokban szolidáris legyen?

Na, mára ennyi, mert így is TLDR…