Ha kell, merjük vállalni az elesettségünket is

„Egy hosszan érlelődő elképzelés vagy egy hirtelen jött ötlet eredményét láthatjuk?

Azt nehezen tudnám megfogalmazni, hogy mi adta az ötletet, hogy miért pont ezt és pont így próbáljam megjeleníteni, nem voltam biztos, hogy egyértelmű-e a szándékom. Megértem azok kritikáját is, akik a holokauszt témájában ezt finoman szólva határesetnek tartják, volt olyan is, aki sértőnek minősítette. Ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy sokan méltó megemlékezésnek tartották, azzal együtt, hogy tényleg meghökkentő.

A legtöbben gyertyák képeivel vagy elrettentő archív dokumentumokkal emlékeztek a történelem szégyenére. Önnek mi adta az inspirációt ehhez a nyers önkifejezéshez?

Talán meglepő, de nagyban hozzájárult Pál Ferenc atya (Prima Primissima-díjas – a szerk.) egyik szokásosan egyedi, szabad asszociációkkal teli előadása, amikor szinte kérlelve figyelmeztette a hallgatóságát, hogy ebben a válságos, járvánnyal terhelt időkben, amiben a világ vergődik, nagyon hajlamos az ember elsötétedni, nem csak lélekben. Figyelmeztetett, hogy vigyázzunk arra, meg ne történjen még egyszer, ami megtörtént a XX. században. Figyelmeztetett arra, hogy ez a szomorú drámai spirál ott szokott elindulni, amikor az egyik ember megszűnik embernek tartani a másikat. Mindig emlékeznünk kell arra, hogy hiába másféle a másik, hiába nem értünk egyet vele, azt sose felejtsük el, hogy egyenlők vagyunk, a tőlünk különböző is ember és ugyanolyan értékes. Én osztozom Ferenc atya ezen gondolatában. Látjuk, hogy mi zajlik a világban, akár Amerikában a Capitolium ostromával, akár a hazai közéletben mennyire szélsőséges a megosztottság, hétköznapivá vált a gyűlölet. Azt gondolom, hogy egy ilyen helyzetben sajnos aktuálisak az ilyen drasztikus vagy meghökkentő üzenetek, mint az enyém.

Nem bélyegezték öncélú figyelemfelkeltésnek mindezt?

Nem hiszem, hogy öncélúan figyelemfelkeltő, amint az sem biztos, hogy ez az egyetlen helyes mód, de mégis ráirányítja a figyelmet, hogy egyenlők vagyunk az elesettségünkben. Azt is szerettem volna ezzel a performansz jellegű poszttal üzenni, hogy ha kell, merjük vállalni az elesettségünket is, hisz' annyi szorongás van bennünk. Igen, kaptam támadásokat, a propaganda megcibált – ez benne van a pakliban, de nem történt semmilyen komoly atrocitás, elítélés. Ezt a helyén kell kezelni és fel kell bátorodnunk emberséges üzeneteket megfogalmazni és végre levenni azt a rengeteg álarcot, amivel önmagunkat igyekszünk elrejteni.”