Donáth Anna és az alaptalan sikerpropaganda

„Az ellenzéki értelmiség jelentős része és az O1G-koalíció brüsszeli politikusai közt jelentős véleménykülönbség mutatkozik a jogállamisági szabályozás megítélésének kérdésében. Róna Pétertől Soros Györgyön át Magyari Péterig sokan adtak hangot csalódottságuknak, miközben az Orbán-rendszer hivatalos ellenzéke történelmi áttörést ünnepelt. Bonyolítja a képletet, hogy az Európai Parlament teljes egészében elutasítja a magyarokkal meg a lengyelekkel kötött alkut, és kinyilvánítja, hogy az Európai Tanácsnak ehhez nem is volt joga, a dokumentum tehát érvénytelen. A jogi eljárás időtartama továbbra is kérdéses, s az is bizonytalan, hogy mit kezd majd az Európai Bizottság a jelenlegi helyzettel, az mindenesetre aligha jó előjel, hogy a testületet Merkel asszony barátnője, Ursula von der Leyen vezeti.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy Magyarországon a politizáló értelmiség és az ellenzéki politikuselit ennyire különbözően érzékeli a valóságot. Én magam is vitába szálltam az általam legtöbbre becsült Momentum-politikussal, Donáth Annával, aki sérelmezte, hogy sokan „az intellektuálisan kényelmes utat választják, hogy megírják a sokszor minden alapot nélkülöző és téves jogértelmezésen alapuló »Orbán nyert« narratívákat”.

E helyzetben úgy vélem, érdemes megvizsgálni, hogy esetleg én értettem-e félre az ellenzéki képviselők szándékait. Ezért gyorsan végigvettem, hogy mitől érzem keserű pirulának, amit a német nagytőke lenyomott Európa torkán. Az ellenzéki politikusok nagy meggyőződéssel állítják, hogy teljesültek az MSZP–DK–Momentum–Jobbik szövetség célkitűzései – az O1G-koalíció által óhajtott és kivívott szabályozás legvalószínűbb következményei az alábbiakban római számokkal jelölve olvashatók.

I. A jogállami feltételek kizárólag az uniós pénzekre vonatkozhatnak – ha azok elköltése az államszövetség előírásainak megfelelően zajlik, akkor Orbán Viktor akár Fehéroroszországot is berendezhet az Európai Unió területén. Valamennyi magyar adóforintot ellophatja, és a demokratikus intézmények mindegyikét felszámolhatja – amennyiben az uniós pénzekért viszonylag tiszta versenyt rendez, és meggyőzi az Uniót az azokról döntő bírák függetlenségéről, akkor máris minden a legnagyobb rendben van.

Ez nem a nyugati multinacionális részvénytársaságok igénye volt véletlenül? Álljon itt néhány szemelvény Donáth Anna erre vonatkozó, korábbi nyilatkozataiból: 

»Az uniós pénzek kifizetését az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz kellene kötnie az EU-nak.«(2020. augusztus 7.) 

»Ügyészség, média, civilek, igazságszolgáltatás: ezt a négy szót kell végre meghallania a Fidesznek, amikor azt kérdi, mi a baj a jogállammal Magyarországon.« (szeptember 30.)

II. A vizsgálatok az Európai Bíróság döntése után kezdődhetnek, és csak a 2021 utáni jogsértésekre, csalásokra vonatkozhatnak – tehát az EU-nak nemcsak a magyarországi jogállam általános állapota, de az eddig folyósított és ellopott milliárdok sorsa sem számít. Sőt: Orbán Viktor azokat az euró milliárdokat, amelyek kifizetése a jelenlegi költségvetésből még hátra van, bármiféle vizsgálat nélkül, hiánytalanul kapja meg a következő hónapokban. Az Európai Bíróság ilyen ügyekben általában két-három év alatt hoz döntést, tehát ha Orbán ellen ítél, kezdetét veheti a szokásos jogászkodás, politikai lobbizás, míg végül sor kerül majd a szavazásra. Ha nem változik a politikai helyzet, és megmarad az Orbán elleni többség, és a németek nem döfik újra hátba az ellenzéket, akkor az országba érkező pénzek kifizetése valamikor 2023 és 2028 között akár le is állhat.

Lehet, hogy rosszul emlékszem, és az ellenzék soha nem is számolt azzal, hogy 2022-től az Orbán-rendszer lebonthatóvá válik? Érdemes felidézni Donáth erre vonatkozó nyilatkozatát.

»Elértük, hogy ne a magyarokat büntessék Orbán bűnei miatt: az igazságszolgáltatási mechanizmus egyik fontos célja, hogy csak a korrupt kormányoktól és strómanoktól vonják el a pénzt, a tisztességes magyarok érdekei azonban védve legyenek. Mostantól[!] Mészáros és Tiborcz fognak rosszul járni – mi, magyarok pedig jól.« (november 5.)

III. A következő két évben esedékes újjáépítési csomagból nyolcmilliárd euró vissza nem térítendő támogatást Mészáros és Tiborcz biztosan megkapja, ahogy a kilencmilliárdos hitelkeretet is, a hétéves költségvetési ciklus alatt járó újabb harmincnégymilliárd euró egy részét pedig szintén zsebre vághatja majd.

Donáth Anna korábbi kijelentése mintha nem épp erre vonatkozott volna. »Amellett érveltünk, hogy az EU-s forrásokat a korrupt kormányok megkerülésével, közvetlenül kell eljuttatni az önkormányzatokhoz és a civil társadalomhoz.« (október 8.)

IV. A csalások egyetlen következménye a még ki nem fizetett uniós pénzek megvonása. Tehát ha 2022-ben vagy 2026-ban az ellenzék győz, ez őket fogja terhelni, így a balliberális kormány nem jut uniós forrásokhoz, Orbán pedig röhög majd a markába. Hiába lopták el ők a pénzt, semmilyen felelősségük nincs az EU felé. Az Orbán-rendszer korruptságának számláját Magyarország költségvetése és adófizetői állhatják majd.

Bizonyára azt is én értettem félre, hogy az ellenzéki EP-képviselők azt kérték az EU-tól, hogy a fejlesztési forrásokat az önkormányzatoknak címezze, amelyek átláthatósága nagyobb, és amelyeket tömegével sújtanak a kormányzat cinikus jog- és pénzelvonásai. Vagy rosszul értettem, és ezt nem is a jelenlegi, hanem a 2030-tól kezdődő ciklusra értették? Szerencsére kisegít a szöveghű idézet Donáth Annától.

»A Momentum álláspontja egyértelmű, és erről pártcsaládunkat, a Renew Europe-ot is meggyőztük: az EU-s pénzeket a korrupt kormányok és strómanjaik megkerülésével, igazságosan kell szétosztani, közvetlenül önkormányzatoknak, a civil társadalomnak és a helyi, tisztességes vállalkozóknak kell adni.« (október 1.) 

Itt és most bocsánatot kérek, mert ha ez volt a cél, akkor az O1G-koalíció tényleg fényes győzelmet aratott. Most már azt is értem, hogy az általános hazai kiábrándultság pillanatában Dobrev Klára miért hirdette ki Brüsszelben Orbán teljes és feltétel nélküli fegyverletételét. Ezek szerint eljött az ideje a bocsánatkérésnek és az ünneplésének, a diadalív felállításának és az elefántháton rendezett győzelmi felvonulásnak. Elég nagy szégyen, hogy az ellenzék politizáló értelmisége nem láthatta élőben Orbán Waterlooját – mentségére szolgáljon, hogy hajlamos a Facebookról tájékozódni, amint teszi azt a 444 meg a 24 újságírója, vagy épp Soros György. Jóhiszeműségem igazolására gyűjtöttem össze az erről szóló nyilatkozatok alábbi részleteit, melyek az elmúlt hónapokban megvezettek.

»A végsőkig küzdeni fogunk azért, hogy az EP kitartson álláspontja mellett: nincs EU-s forrás azoknak, akik uniós pénzből építenek igazságtalan, veszélyes és embertelen jogrendszert. Az EU-nak oda kell ütnie, ahol a Fidesz-kormánynak tényleg fáj: a Magyarországnak szánt EU-s pénzeket Orbán Viktor és strómanjainak megkerülésével, önkormányzatokon és civil szervezeteken keresztül kell eljuttatnia oda, ahol tényleg szükség van rá.« (szeptember 29.) 

»Az a célunk, hogy a következő EU-s költségvetési ciklusban lehetetlenné váljon az uniós pénzek magánvagyonná alakítása.« (október 14.) 

»Az EU azonban nem fog magától cselekedni: januártól a saját kezünkbe kell vennünk ezt az igazságos jogállamot védő, korrupciót büntető eszközt.« (november 13.)

A fenti retorika után kap Orbán a következő években több tízmilliárd eurót – Donáth Anna pedig történelmi győzelmet ünnepel. E magabiztos nyilatkozatok közös jellemzője, hogy a képviselőnő soha nem jelölte meg, hogy ezeket a vállalásokat nem a jelenlegi költségvetési ciklusra, hanem a következők valamelyikére tervezi. Nekem, laikus szemlélőnek úgy tűnt, hogy az ellenzék ezt még 2022 előtt döntésre fogja vinni. Álmomban sem képzeltem, hogy az a mondás, mely szerint »Orbán Viktor többé nem lophat« pontosan úgy hangzik, hogy »ha minden jól megy, Orbán Viktor 2025-től többé nem lophat, de addig azért még zsebre vághat legalább huszonötmilliárd eurót«. Bárcsak valamennyi Orbánisztánban rekedt ellenzéki magyar beszélné ezt a szakértelmet és marketingtudást ötvöző eurokratikus dialektust!

A siker nulladik számú feltétele a siker és a kudarc közti különbség felismerése volna. A diagnózis meghamisítása nem vezethet sikerhez, legfeljebb egy egyre nagyobbra fújt hazugságbuborékhoz, mely előbb-utóbb elkerülhetetlenül kidurran leleplezve a hazudozókat, ahogy ez 2006-ban Gyurcsány Ferenccel egyszer már megtörtént. Ha az ellenzéki politikusok tényleg az ország vezetésére pályáznak, jó lenne, ha végre félretennék Dale Carnegie Sikerkalauzát, és elkezdenének barátkozni a valósággal, mielőtt az a 2006-osra emlékeztető robajjal újra rájuk nem omlik.”