Bársonykorbács

„Julian Assange különleges. Immáron tizenegyedik éve tart a show-műsor, amelybe belekavarták az amerikai legfelső vezetést, az oroszokat, Ecuadort, Svédországot és Nagy-Britanniát, a hadsereget, az internet konzolkalózait, s mindezt se kiköpni, se lenyelni nem tudja senki. Több regényt lehetne ebből írni, csak az lenne vele a gond, hogy egyetlen hőst se tudott kitermelni a gigászi hosszúságú történet.

Mert Assange nem hős, vagyis csak amolyan korunk hőse. Katonai titkokat szivárogtat ki, amelyekért nem vállalja a felelősséget, saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást, másokra mutogat, s kihasználja a politikai nézetkülönbség adta kiskapukat. Ecuador londoni nagykövetségén is kitelt az ideje, nem volt ő Mindszenty bíboros, aki a forradalom bukásától 1971-ig tartózkodott a budapesti amerikai képviseleten. Korunk hőse nem folytatott fontos levelezést befolyásos emberekkel, csak polírozgatta saját imázsát, mert szüksége volt rá ahhoz, hogy odakint úgy gondoljanak rá, mint a szólásszabadság apostolára. Érvelése szerint ő jót akar, háborúkat akadályoz meg azzal, hogy a katonai és diplomáciai titkokat nyilvánosságra hozza, ennek megfelelően aki őt elhallgattatja, az a szabad sajtó ellen lép fel. Így Assange érinthetetlenné válik, s lám, a brit bíró is úgy látta, a harsány ausztrál lelke megtört az elmúlt évek hányattatásai során, ezért nem engedi kiadni az Egyesült Államoknak. Indoklása szerint Assange feltehe­tően öngyilkosságot kísérelne meg, ha át kellene kelnie a nagy vízen, és túl okos és elkötelezett ahhoz, hogy ezt meg is valósítsa, bármi módon próbálnák is fogvatartói megakadályozni ezt a tervet.”