Antoni Rita nőjogi aktivista négy éve azzal fenyegetett meg, hogy vörös festékkel önt le

„Antoni Rita nőjogi aktivista négy éve azzal fenyegetett meg, hogy vörös festékkel önt le, ha beszélni merek egy Vlagyimir Putyin elleni tüntetésen, csak mert nem voltam hajlandó különbséget tenni a családon belüli erőszak női és férfi áldozatai között. Néhány napja újabb üzenetet kaptam a Nőkért Egyesület elnökétől. Ezúttal teljes joggal érezheti érintetnek magát, én ugyanis épp a hozzá hasonló mozgalmárokra célozva tettem szóvá, hogy milyen gyalázatos a nőjogi szervezetek diszkrét kussolása a női szereplők Való Világban zajló megalázása, bántalmazása és betörése kapcsán. Antoni Rita azt is zokon veszi, hogy kurzusának számlájára írom Marton László halálát. Szemrehányása így szól:

»Mi ez az aljas célozgatás – mit célozgatás, egyenes kijelentés –, hogy a feministák miatt halt volna meg Marton László? Aki évekkel a #metoo után halt meg, és előtte még szakmailag is rehabilitálták, újra rendezhetett? Nagyon aljas ezek után a halálát Sárosdi Lilla és a mellé álló feministák nyakába varrni. Remélem, nem célja Puzsérnak a hallgatáshoz vezető lelkiismeretfurdalás előidézése az áldozatokban.«

https://www.facebook.com/rita.../posts/10226009015990276

Nos, Marton László jóbarátjától, Verebes Istvántól lehet tudni, hogy a rendező egészsége kifejezetten az ellene folytatott leszámolássorozat következtében rendült meg. Verebes a #metoo boszorkányperének tombolása közepette úgy fogalmazott, hogy Marton »vagy öngyilkos lesz, vagy meghal ettől«. Az utóbbi jóslat valóra is vált.

Antoni Rita téved: Marton László nem évekkel az ellene indult gyűlöletkampány után halt meg, hanem kevesebb mint két évvel később, hosszan tartó, súlyos betegségben. Gondolom, Antoni kisasszony nem véli úgy, hogy ne volna jogom összefüggést feltételezni egy soha nem látott bestialitású nyilvános meghurcoltatás és az annak áldozatátát sírba vivő betegség között.

Szakmai rehabilitációnak nevezni azt, hogy halála előtt Veszprémben még megengedték Marton Lászlónak a Tartuffe színpadra állítását, igazán szemérmetlen cinizmus Antoni Rita részéről, főleg azután, hogy az általa reprezentált feminista kurzus ezt az idős rendezőnek nyújtott utolsó szakmai lehetőséget is kegyetlen támadások sorozatával torolta meg.

Egy nap mindenkinek el kell számolnia a lelkiismeretével – ha előbb nem, a hálála óráján. Ha Marton Lászlónak ez járt egy ocsmány szexuális ajánlattétel miatt – Antoni Ritának lelke rajta. Én nem hiszem, hogy a bűn arányban állt a büntetéssel, ugyanakkor nem tudom nem észrevenni azt a rutinosan alkalmazott kettős mércét, azt a zavarodott hallgatást, azt a cinkos félrenézést, amit Antoni kisasszony és elvtársnői a számukra politikailag kellemetlen ügyekben előadnak – legyen szó akár az ellenzéki RTL által képernyőre okádott Való Világról, akár erőszakcselekmények férfi áldozatairól, akár nő nemű bántalmazókról, akár az ártatlanság vélelmének alapvető emberi jogáról.

Antoni Rita gúnyolódása afelett, hogy nem ismerem a különbséget az interszekcionális feminizmus és a neoliberalizmus között, amilyen nemtelen, olyan alaptalan. Valahogy nem érzem, hogy én tévesztenék házszámot, amikor röhejesnek tartom a felső középosztályos, fehér nők felszabadításának Starbucks kávézók teraszán folytatott politikai küzdelmét. Ha eljön a nap, amikor Antoni kisasszony nem kvótákat meg magasabb menedzseri fizetéseket követel, hanem a menstruációs szegénység vagy a cigányság nyomora ellen szervez marxista forradalmat, eszemben sem lesz elvitatni annak jogosságát.

Antoni Rita részvéttelen szavai Marton László halála kapcsán finoman szólva is beszédesek: »Minden ember meghal, így előbb-utóbb a zaklatók és a bántalmazók is meghalnak.« Ez már szentigaz. Előbb-utóbb Sztálin, Mao és Pol Pot áldozatai is meghaltak volna, mégsem lett volna ízléses ezt épp Sztálin, Mao vagy Pol Pot szájából hallani. Marton Lászlóra is ugyanez a sors várt volna az ellene zajló leszámolás nélkül, csak ma még minden bizonnyal itt lenne ezen a világon. Soha nincs késő tanulni egy tragédiából: ha jól érzem Antoni Rita indulatos reakcióján, hogy a lelkiismerete háborog a rendező halála miatt, esetleg hűtse le a feminista kurzust, amikor legközelebb lincshangulatba jön – rá talán még hallgatnak”.