A világ trolljai egyesültek

„Mindenki kapott egy saját kiadót, egy saját lapot, és a sok önjelölt, saját életétől frusztrált zugfilozófus-politológus-közgazdász-virológus számára végre eljött a kánaán. Hiszen őt kérdezték, őt hívták. Most a fényre léphet, most végre szót kapott. És a jelen digitális prolijának szíve is leginkább a napi politika felé húz, hiszen ez a téma teszi leginkább lehetővé az ipari mértékű anyázást. És jönnek a lájkhadak, a kis szívecskék, hiszen ma is sikerült kiírni, hogy »O1G«, hogy már megint egy stadion, hogy az egészségügy romokban, hogy itt bizony tombol a diktatúra, hogy csupasz fenekű keresztények lógnak az ereszen.

(...)

De mi van, ha valakinek nem tetszik a vélemény, ha például szerintünk nincs diktatúra Magyarországon, vagy ha mi szeretnénk itthon olimpiát, ha nekünk minden élet számít és mi is válaszolunk a nemzetközi liberális »Mi jár a fejedben«-re? Ó, hát azt nem szabad! Az nem fér bele. Az sérti a közösségi irányelveket. Ha ne adj’ isten mi is szót emelünk, »politizálunk« egy YouTube videóban, ha mi is megosztunk egy nekünk tetsző hivatkozást, azonnal ott terem egy kommentdiktátor, aki rendre utasít, beszól, hazaküld, és elmondja, hogy igazából mi van. És vele jön a sok követő, a sok jól értesült kül- és belpolitikai szakértő, felvértezve száz meg száz Index-cikkel, vagy 444-tényfeltárással. Mi már pont nem férünk bele a fene nagy liberalizmusba.

De akkor most ki csinál itt diktatúrát? Kié a média? És miként lehetséges, hogy a pudinggá érzékenyített hozzászóló hadak szerint Magyarországon nincs szólás- és sajtószabadság? Miközben ha egy tetszőleges hír után kutatok a keresőben, szinte kivétel nélkül az első öt találat mindig baloldali-liberális médiumot dob fel. Nem vicc, tessék kipróbálni! Az internet pedig hemzseg a ballib fröcskölődéstől, a Facebook egy különös, virtuális pogrommá fajult, ahol az ellenség a konzervatív-keresztény ember, aki nem szajkózza a divatszitkokat, aki nem áll be a prolik sorába.”