Mi az, amit a Néppárt már nem nézne el a Fidesznek?

„Hogy mi a véleményem szijjártói vagy vargajuditi háborús magyar kül- és Európa-politikáról, többször is leírtam már: soha semmi jó nem fog abból kisülni, hogyha Magyarország legközelebbi gazdasági és potenciális politikai partnereire agresszívan krahácsol, az Európai Tanács helyett a »Farkasverembe« megy, tárgyalás helyett »partraszáll«, öltöny helyett rohamsisakban érkezik. Az igazi probléma európai szempontból azonban nem is az, hogy a magyar kormány meg a Fidesz az Európai Parlamentben – s kiváltképp a Fidesz delegációvezetője, Deutsch Tamás – úgy viselkedik, mint Jancsika olvasásórán, hanem az, ha az »osztályfőnök«évek után is csak csendben szemet huny az egész »osztály« működését veszélyeztető rendbontó hangoskodása felett.

Ez a cikk tehát nem is annyira a Fidesz, mintsem az Európai Néppárt kritikája. Azé a Néppárté ugyebár, amelyik az osztrák néppárti Othmar Karas indítványa alapján szerdán szavazott volna a néppárti frakcióvezető »brüsszeli bajor« Manfred Webert a Gestapóhoz és az ávósokhoz hasonlító Deutsch Tamás kizárásáról a frakcióból, de az indítványt a német kereszténydemokraták közbenjárására sikerült odáig puhítani, hogy Deutsch Tamást »csak« az EPP-n belüli felszólalási idejétől fosztották meg, meg attól, hogy Deutsch a Néppárt nevében bármilyen parlamenti tisztséget viselhessen. Emellett felszólították a többi fideszest, hogy valljanak színt, hogy a politikai meggyőződéseik összhangban vannak-e még a néppárti értékekkel.

 Ez azért valahol nagyon aranyos az EPP-től, főleg azután, hogy Orbán Viktor szerint a Néppárt »a genderideológia karjaiba hullott« és marxistákat éltet, majd azt is felvetette, hogy a Fidesz az EPP-vel a jövőben inkább egy lazább együttműködés keretein belül működjön együtt.

Bizonyos tekintetben persze a Néppártot is meg lehet érteni: egy német CDU-s politikus számára egyszerűen elképzelhetetlen az olyasfajta hangnem, amivel a Fidesz jó ideje az európai politikához viszonyul. Neki az európai politika sokkal inkább a kesztyűs kézről, sokpárti kompromisszumokról, finom ejnyebejnyéről és win-win szituációkról szól, hiszen ilyet nemhogy a saját politikai szövetségesei fejéhez nem vágna egy épkézláb képviselő (pláne egy delegációvezető!), de még a politikai ellenfelei fejéhez sem.  Még akkor is, ha Deutsch Tamás gestapózós interjúja a magyarországi úri közönségnek szólt, és nem Brüsszelnek.”