Meglehetősen hiteltelen a baloldal mostani érvelése

2020. december 21. 15:19

Éppen ők azok, akik kormányon politikai alapon akarták a fejlesztési pénzeket szétosztani a települések között.

2020. december 21. 15:19
Deák Dániel
Deák Dániel
Facebook

„A baloldal mantraszerűen ismételgeti a tavalyi önkormányzati választás óta, hogy a kormány bünteti az ellenzéki vezetésű településeket. Erre mondják azt, hogy mindenki magából indul ki: 2006-ban éppen ők voltak azok, akik egy kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint meg akarták büntetni a fideszes településeket, miután súlyos vereséget szenvedtek el az önkormányzati választásokon.

A részletek:

  • A baloldal számára csúfos vereséget eredményező 2006-os önkormányzati választást követően Lamperth Mónika MSZP-s önkormányzati és területfejlesztési miniszter arról beszélt zárt ajtók mögött, hogy a területfejlesztési törvénynek olyan módosítását terjeszti majd elő, ami »erős lehetőséget és mandátumot« ad a kormánypárti (MSZP-SZDSZ-es) politikusoknak a regionális területfejlesztési tanácsban.
  • Lamperth Mónika egyebek mellett azt is mondta, hogy a módosítás »áthúzza azt az újságokban címlapon megjelent számítást, hogy majd innentől megnézhetjük magunkat, mert a Fidesz fogja osztani a pénzt«
  • Mindez azért volt fontos az MSZP számára, mert az akkori szabályozás a megyei közgyűléseknek és a megyei jogú városok polgármestereinek jelentős szerepet biztosított a regionális fejlesztési források elosztásában. Márpedig a szocialisták komoly mértékben veszítettek a pozícióikból az önkormányzati választásokon: a 19 megyei közgyűlésből 17-ben abszolút többsége lett a Fidesz-KDNP szövetségnek, illetve 23-ból 16 megyei jogú város polgármestere szintén fideszes lett.
  • Mindezek fényében meglehetősen hiteltelen a baloldal mostani érvelése, hiszen éppen ők azok, akik kormányon politikai alapon akarták a fejlesztési pénzeket szétosztani a települések között.

Nézzük mi a helyzet most:

  • Orbán Viktor már a tavalyi önkormányzati választást követően egyértelművé tette, hogy a kormány nem fogja bünteni politikai alapon a településeket, a főváros is ugyanazokat a forrásokat kapja meg a kormánytól, amelyekről Tarlós Istvánnal már megállapodtak.
  • A kormány ezt az ígéretét be is tartotta, sőt a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában rendre olyan javaslatokat tesz le az asztalra, amely a főváros számára több tízmilliárdos könnyebbséget hozhatna. Ugyanakkor Karácsony Gergely politikai okokból inkább az áldozati szerepet választja, a nyár elején például egy ilyen egyeztetést le is mondott és a jelek szerint továbbra is inkább a konfliktus kiélezésében érdekelt.
  • A járvány elleni védekezésben mindenkinek ki kell vennie a részét, így az önkormányzatoknak is. A baloldal állításával ellentétben azonban egyáltalán nem érte olyan elvonás az önkormányzatokat, ami az önkormányzatiság végét jelentené, mint ahogyan azt Karácsony Gergely állítja. 
  • Az iparűzési adóbevétel például az elmúlt tíz évben több mint a duplájára nőtt, a gazdaság beindulásának köszönhetően várhatóan jövőre is nőni fog. A nagyobb települések (így Budapest) esetében a bevétel szempontjából a nagyvállalatok a fontosak, márpedig a nagyvállalatok iparűzési adájához nem nyúlt a kormány. A KKV szektornak nagy könnyebbséget jelentő adóelengedés sokkal inkább a kisebb településeket érinti érdemben, nekik viszont külön segítséget nyújt a kormány, hogy ne kerüljenek bajba.”

Lamperth Mónika fent említett kiszivárgott beszédének a leirata itt olvasható teljes terjedelmében: https://index.hu/belfold/lmbesz1008/ 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2020. december 21. 21:29
Jaj, csak pökhendi lumpenmónikáékat ne..
Frankie Bunn
2020. december 21. 21:11
Jó-jó, de a prolikhoz ez ne jut el, vagy azt, nem értik "Értik" viszont a lekapcsolt díszvilágítást !
CirmoS
2020. december 21. 17:13
Nem kell félrebeszélni, Donáth is megmondta a szekta tv.-n az önkori választások előtt, hogy azért kell az országban minél több helyen nyerni az ellenzéknek, hogy forrásokhoz jussanak a '22-es választásra! Ennyi! Ezzel el is mondott mindent az ostoba! Az uszításra kell a pénz, a többit ellopták egy év alatt! És el is fognak mindent lopni, ahol regnálnak! A sírás, hazudozás folyamatos marad!
hátakkor
2020. december 21. 17:12
My name is Mónika. Mónika Lumpen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!