Karantino

„A miniszter asszony tegnap belebonyolódik a női-férfi szerepek kiosztásába, majd a következő napon magabiztosan közli, hogy Európa annyira eliszlámosodott, hogy akad ország, amelyik már engedélyezi a többnejűséget. Nincs ugyan ilyen ország a kontinensen, de a mondat fürgén repülhet szájról-szájra, s nem sokban különbözik attól, hogy a szérummal egyidejűleg csipet is belénk ültetnek. Népes tábort alkotnak a mindent elhívők.

A kormány a járvány elszabadulásával kapcsolatos minden hibát, késői reakciót, káoszt és felkészületlenséget rigorózusan eltol magától. Sár van, de állja. Vagy úgy állítja be a kritikákat, hogy azok az egészségügyiek áldozatos munkáját vonják kétségbe, különben meg az ellenzék a migránsokon kívül már a vírust is segíti. A hatalom csúcsain megszállottan keresik a választók kegyeit, de a speciális helyzet ezt a sokszor populizmusba hajló igyekezetet megviseltté, mesterkéltté és hamissá teszi – nincs az a közvélemény-kutatás, amelyik 24 órán át aktuális maradhatna. Ezért működik kevés sikerrel az operett-törzs, az egyenruhába öltöztetett mundérvédelem, s ezért bicsaklanak ki a főnök sűrű szövésű szónoklatai, amelyek hadvezéri pózban hol drámaiak, hol az egyszemélyi felelősséget domborítják ki, hogy néhány nappal később a »nem én vagyok a vírus« kijelentéssel az egész korábbi pakk a kukában landoljon.

Elképzelni sem tudom, hogy mi mondatta ki a minap Orbánnal azt a blődséget, hogy kész az oltási terv, s ha egy hétvége alatt kellene mindenkit beoltani, arra is képesek.”