Hogyan ássa alá magát az aktivista tudomány?

„Az elnyomás mindenütt jelen van: a beszédben, a szimbólumokban, a kategóriákban. Ebből indul ki a társadalmi igazságosság napjaink aktivizmusát uraló, rugalmatlan értelmezése. Helen Pluckrose és James Lindsay új könyve mindezek forrását, a posztmodern tudományt mutatja be – és bírálja. (...) A könyv magyar címe ez lehetne: Cinikus elméletek: Hogyan változtatott mindent rassz-, gender- és identitáskérdéssé az aktivista tudomány – és miért árt ez mindenkinek?

A szerzők a következő példákkal ragadják meg ezt a folyamatot: különböző cégek és szervezetek saját sokszínűségüket és befogadó szellemiségüket hirdetik, miközben sorra derül ki róluk, hogy az inklúzió a világnézeti különbségekre már nem vonatkozik. Egyre kikerülhetetlenebb a »dekolonizálás« igénye, legyen szó egyetemi tantervekről, matematikáról vagy hajviseletről. Gyakori a »kulturális kisajátítás« vádja egyes művészeti produktumokkal szemben – eszerint helytelenül, leegyszerűsítve, eltorzítva és öncélúan ábrázolnak bizonyos csoportokat. Eközben ugyanilyen erőteljes az egyes identitáscsoportok bármilyennemű reprezentációjának hiányolása is. Meghatározóvá vált a gondolat, miszerint csak fehér emberek lehetnek rasszisták, de ők mind azok. (...)

Első látásra nem feltétlenül világos, de ezek a követelések egy tőről fakadnak, táptalajuk pedig az egyetemi és tudományos világ. (...) 2018 augusztusában derült fény egy sajátos kísérletre: a könyv szerzői – Peter Boghossian szerzőtársukkal kiegészülve –, álneveken használva egy sor »áltanulmányt« küldött be közlésre szakmailag tekintélyesnek számító tudományos folyóiratoknak, amelyek ezeket meg is jelentették. A különböző folyóiratoknak beküldött tanulmányok gyakorlatilag az adott kutatási terület nyelvezetével feldíszített paródiák voltak, abszurd hipotézisekkel és értékelhetetlen módszertani eljárásokkal.

Az egyik szerint a férfiakat kutyákhoz hasonló nevelésben kell részesíteni az erőszak-kultúra megelőzése érdekében – ezt egy feminista földrajzzal foglalkozó lap nemcsak publikálta, de kitüntetésben is részesítette huszonötödik évfordulója alkalmából. Egy másik tanulmányban azt javasolták, hogy a tanulókat privilégiumaik szerint kell sorba rendezni, a legtöbb privilégiummal rendelkezők kényelmi helyzetét az osztályteremben pedig arányosan rontani kell például földhöz láncolással és a felszólalási lehetőség megtagadásával. Ez a tanulmány végül nem jelenhetett meg a Hypatia nevű feminista folyóiratnál, a tanulmányukra adott visszajelzésekben azonban továbbgondolásra bátorították a szerzőket.”