Rájöttem, miért nyávognak a fővárosi emberek
Elsajátították, de valójában nem ismerik a magyar nyelvet.
Bono például válogatás nélkül, szinte rögeszmésen támad mindent, ami nem az új világ hírnöke.
„Ha a U2 zenekar frontemberét, Bonót kellene jellemeznünk, ugyanazt mondhatnánk, mint Clooney esetében: ő sem egyszerűen az, akinek látszik. Bár más zenészek is politizálnak a színpadon és a színfalak mögött, ő mégis eltér tőlük. Válogatás nélkül, szinte rögeszmésen támad mindent, ami nem az új világ hírnöke. Prófétai minőségében megtalálta Orbán Viktort is, 2018-as madridi koncertjén Európa egyik szélsőjobboldali vezetőjeként emlegette. Bono szereti a show-műsort, zenekara 1993-as budapesti koncertjén például Thürmer Gyulát hívta fel a színpadról, igaz, a Munkáspárt elnökének csak az üzenetrögzítőjével beszélt (költői kérdés, hogy ha már be akart olvasni a magyar kommunistáknak, miért nem a hatalmon lévő Horn Gyulát tárcsázta…).
Bono tehát lázad, de lázadása mindig egyirányú. Kizárólag a nyugati liberális rend elleni politikusokat veszi szájára, gúnyolja. Orbán mellett Trump, Putyin, Aszad, Bolsonaro, Le Pen neve hangzott már el a színpadról, csupa-csupa olyan politikusé, akiket a balliberális értékközösség elleni harc fűz össze – legalábbis Bono képzeletében. A való életben a milliárdos magánvagyona oltalmában élő Bono már nem ennyire kemény fickó. Amikor az ostromlott Szarajevóban segély- és kulturális szervezetek félillegális koncertet szerveztek, a U2 moccanni sem mert. Végül Bruce Dickinson utazott be a zenekarával, és adott – ki nem plakátolt, csak szájról szájra terjedő hírű – koncertet a sokat szenvedett város lakóinak.
Aztán amikor Szarajevó felszabadult, megjelent a U2 is, hogy nagyszabású fellépésével lenyűgözze a helyieket. Akik azonban emlékeznek még arra, hogy Dickinson és zenésztársai hogyan jutottak be páncélosokban rejtőzve a bosnyák nagyvárosba, máig azt mondják, Bonóék csak learatták mások dicsőségét, pusztán rocktörténeti nyomot akartak hagyni, mint Roger Waters a berlini koncerttel.”