Déjà vu

„Az egymilliomodik vendégmunkást ünnepélyesen fogadták a müncheni pályaudvaron, elhalmozták virágcsokrokkal, és értékes ajándékokat is kapott. Ez látható abban a filmben, amelyet a minap az egyik népszerű tudományos ismeretterjesztő tévécsatorna mutatott be. A német lelkesedés érthető volt, hiszen a nagy világégés után hiába kapták meg az amerikai segélyt, ha nem volt elég munkaerő a gazdaságban rejlő lehetőségek teljes kihasználására

.A film felvételei az ’50-es és a ’60-as években készültek, a mondanivaló azonban 21. századi.

A narrátor mindeközben a külföldi munkaerő hasznosságát bizonyítandó fél évszázaddal ezelőtti statisztikai adatok tucatját zúdítja az álmos néző nyakába. A már félig alélt képernyőbámulónak közben egyre nagyobb kétségei támadnak a videó dokumentumjellegéről, és él a gyanúperrel, hogy egy politikailag és ideológiailag motivált, a jelenkori uniós fősodor migránssimogató gyakorlatát népszerűsítő propagandafilmet lát.

Az egész alkotás inkább tűnik az Európai Bizottság minapi döntését aláfestő zenének – 34 millió bevándorlót akarnak befogadni, lakással, társadalombiztosítással, pénzügyi támogatással, állampolgársággal és szavazati joggal ellátni –, mintsem az Európában mostanra kialakult migránsválság okozta helyzet tényszerű bemutatásának. A hitelesség kedvéért a videóban szerepeltetnek egy, a nemzetközi tudományos élet legmélyebbjéről előkotort brit professzort is, aki a fél évszázaddal ezelőtti számokkal ismét megsorozza az egyre bágyadtabb tévénézőt, akin mindennek ellenére határozottan elhatalmasodik a déjà vu-érzés.”