Először is: nem látok rövidtávú lehetőséget erre. Ehhez alkotmánymódosítás és kétharmados többség kellene. Még akkor, amikor ez meg is volt, az USL (a mai két nagy ellenség, a PNL és a PSD közös, Băsescu-ellenes koalíciója – a szerk.), akkor sem volt politikai akarat erre. A pártok megyei szervezeteit, és a rossz nyelvek szerint akár a komplett megyét is irányító helyi bárók miatt Nem mondanám, hogy csak rajtuk bukott meg. Egyszerűen nincs politikai akarat hozzá. Képzeljük el, hogy hat megyei önkormányzati elnök összeül, és ott el kell döntsék, hogy az egyik főnök marad, a többi pedig hazamegy. Ezt tehát nem lehet létrehozni, csak úgy, ha erős parlamenti többséged van, amellyel ezt át tudod vinni. Most viszont nem látok ilyen lehetőséget.
Hány magyar tagja van az USR-PLUS-nak?
Őszintén? Nem tudom. Több tucatnyian lehetnek. Azt viszont tudom, hogy létezik az USR–Maghiar-csoport, amely az USR-ben lévő magyarokat fogja össze. Mi vagyunk azon egyik romániai párt, amely rendszeresen kommunikál magyarul is, éppen azért, hogy az üzenetünk eljusson a magyar nemzetiségű román állampolgárokhoz is. A vezetőségben is vannak magyarok, előttem például Elek Levente, egy magyar volt az USR ideiglenes elnöke. Büszke is vagyok arra, hogy több nemzetiségű párttagunk van, és hogy nyitottak vagyunk a kisebbségek felé.
Milyen a kapcsolatuk a magyarországi Momentummal? Milyen gyakran és miről szoktak velük beszélni?
Nagyon jó a kapcsolatunk. Politikai színrelépésünk nagyjából azonos időben történt. Többször voltunk mi Budapesten, ők pedig jártak Romániában. És úgy emlékszem, hogy akadt talán két eset is, amikor volt valami félreértés közöttünk. A momentumosok ugyanis számon kértek valamit rajtunk.