A nép szava

„Ha történelmi analógiát keresünk a mostani nemzetközi helyzetre, azaz az arab tavasszal induló, eljött felkelések korszakára az egyre inkább elsötétülő égbolt alatt (hiszen nem lehetünk vakok arra sem, hogy ezek a felkelések kivétel nélkül elbuktak, és ami utánuk jött, kivétel nélkül még rosszabbnak bizonyult Kairótól Isztambulon és New Yorkon át Hongkongig és Madridig), az 1847 és 1850 körüli korszak juthat eszünkbe. A Restauráció, a Szent Szövetség, a legmélyebb reakció korában a lehető legsokszínűbb forradalmak sora rázta meg a világot (akkor természetesen csak Európát), de igazi újszerűség híján csupán elzúgtak forradalmai, és elkezdődött a reakciós történelmi szakasz, mely az európai civilizáció alighanem legnagyobb tragédiájába, az első világháborúba torkollott.

Akkor egy Karl Marx nevű szerző képes volt arra, hogy ne csak leírását adja a porondon levő társadalmi harcoknak (ez a híres »francia trilógia«), de felvázoljon egy új antagonizmust is (ez a „Kiáltvány” és persze a „Tőke”), amely lehetővé tett merőben újszerű politikai cselekvést a szabadság barátai számára.

Egyelőre a düh, az elkeseredettség, de a bátorság és rendíthetetlenség felkeléseit látjuk: a kísértet még várat magára. Már nem arról van szó, hogy a társadalmi harcok gyengesége magyarázná egy forradalmi perspektíva hiányát, hanem éppen ellenkezőleg: a forradalmi perspektíva hiánya gyöngíti a nagyon is porondon levő küzdelmeket. De lassan a »Fin du mois, fin du monde, même combat«, »A hónap vége, világ vége – ugyanaz a küzdelem« szlogenbe egyre többen illesztik be a kapitalista szót a világ jelzőjeként.

Amikor ennek az új antagonizmusnak az igazi korszaka el fog következni, és aligha vagyunk már messze mindettől, akkor a sárga mellényesek felkelésére (minden elégtelensége ellenére) úgy fogunk emlékezni, mint eleink a párizsi kommünre: az utolsó régire, de még inkább: az első újra.”