Sokáig emlékezetes marad Nego gólöröme is, ahogy boldogságtól ragyogó arccal fut a kamera felé, és közben megcsókolja a mezét díszítő magyar címert. A köznyelv már magyar nevet is adott neki, Négó Lajosnak becézik. Most már a mi Lajosunk, és ezzel a legvadabb nemzeti érzelmű szurkolóknak sincs semmi bajuk.
Nego gesztusa valóban rokonszenves, de itt sokkal többről van szó, mint hogy egy színes bőrű sportoló, ahogy maga fogalmazott, otthon érzi magát Magyarországon. Újra bebizonyosodott, hogy a magyar kultúra befogadó, mindig is az volt, és az is marad. Ez az egyetlen esemény éles fénnyel világít rá arra, amit mindig is sejtettünk: a migráció elutasításának semmi köze a rasszizmushoz.”