Trump minden tekintetben sikeres elnök

2020. október 30. 10:01

A bérek nőttek, az illegális bevándorlók száma jelentősen csökkent, és Trump volt ötven éve az első elnök, aki nem indított újabb külföldi katonai akciót. 

2020. október 30. 10:01
Chris Buskirk
Mandiner

A Mandiner körkérdést intézett amerikai és hazai szakértők felé: hogyan értékelik Trump négyéves elnökségét, mi szerintük Trump öröksége? Válaszadóink – melyek közül többen a csütörtökön Trump-összeállítással megjelent hetilapszámunkban is megszólalnak – között van Chris Buskirk is. 

Buskirk az American Greatness alapító-főszerkesztője. 2019-ben készítettünk vele interjút Sehol nem látom a magyar fasizmust címmel. Friss kommentárját az alábbiakban olvashatják!

***

Nagyon kevesen gondolták úgy 2016-ban, hogy Donald Trump nyerni fog. S amikor nyert, kevesen gondolták, hogy sikeres elnök lehet belőle. Becsmérlői és ellenfelei minden alkalommal alábecsülték. És ő

minden alkalommal bebizonyította, hogy tévedtek. 

Donald Trump a 2016-os kampányát néhány olyan téma köré szervezte, amely ellene ment a washingtoni elit kétpárti konszenzusának.

Trump azt mondta, hogy azokat a kereskedelmi egyezményeket, amelyek a külföldi munkásokat segítik az amerikaiak helyett, felül kell vizsgálni.

Azt mondta, hogy az amerikai politikának segítenie kell újjáépíteni a gyáripart, és növelnie kell a munkások bérét. A nagyvállalatok és azok szövetségesei igencsak leszólták emiatt. De igaza volt.

Trump azt is mondta, hogy Amerikának ellenőriznie kellene a határait és véget kell vetnie az illegális bevándorlásnak.

Hozzátette, hogy nem szabad belemenni külföldi háborúkba, ahol saját fiataljaink esnek el, és nem szabad arra pazarolni a költségvetés pénzeit, hogy a washingtoni ideológusok utópiáit kergetjük, valamint hogy profitot termelünk a katonai védelmi vállalkozóknak. 

A washingtoni elit ellenezte, hogy Trump az átlagos amerikaiak érdekeit tartotta szem előtt az elit érdekei helyett.

De az átlagemberek őt támogatták.

És mind a három ügyben figyelemre méltó módon sikeres volt.

A koronavírus-járvány előtt a bérek évtizedek óta nem látott mértékben nőttek, az illegális bevándorlók száma jelentősen csökkent, és Trump volt ötven éve az első elnök, aki nem indított újabb külföldi katonai akciót. 

Akik eddig ellene voltak, most is ellene vannak; de ő elkezde beváltani az ígéreteit, amelyeket négy éve tett.

***

Körkérdésünkre adott további válaszok:

Rod Dreher

Anthony Esolen

Print összeállításunk megszólalói
 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsekerno_007
2020. november 04. 09:05
A leggnagyobb eredménye az, hogy nem indított háborút. Az utóbbi 30 évben ez nem sikerült senkinek.
zara
2020. november 03. 23:06
ez igy bullshit... trump azt igérte h falat épit a déli határra...nem tette meg trump azt igérte h kivonul aflgan.ból...nem tette meg trump azt igérte h helyreállitja az amerikai ipart...nem tette meg stb. ettől még jobb jelölt mint biden, mert ó azt se tudja h elnökválasztás van nem szenátori...stb
illibernyák
2020. november 01. 10:39
Semmi sem jelzi viszont jobban az ország mély válságát, mint hogy napokkal a voksolás előtt Trump, bár alkalmatlannak bizonyult bármilyen közfeladat ellátására, még mindig bízhat az újraválasztásában. Pedig a szavazóknak elég lenne újranézni a jelenetet, amikor a koronajárvány kellős közepén az elnök a Fehér Házból azt javasolta a döbbent szakértők gyűrűjében, hogy az emberek védekezésként igyanak fertőtlenítőt, és napozzanak többet. https://www.youtube.com/watch?v=33QdTOyXz3w&feature=emb_logo
az ember
2020. október 30. 19:02
Nagyon ritkán éreztem azt a típusú boldogságot az életemben, mint 4 éve, amikor Trump nyert. Az 1998-as Fidesz győzelemkor mindenképpen, amikor a legreménytelenebb helyzetben visszajött az ország egy magyar irányba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!