Kulcsfontosságú egyeztetés zajlott Washington és Ankara között

Közelednek az álláspontok Donald Trump és Recep Tayyip Erdogan között.

Trumpra mutatott, majd azt mondta, ez az ember rasszista.
„Végérvényesen meg kell tanulnunk, hogy a progresszió dicséretét csak akkor érdemelhetjük ki, ha gyengék és ártalmatlanok vagyunk, hiszen úgy megengedhetik maguknak a fals elismerés luxusát. Azokat ismerik el, akiktől nem tartanak, és azokat igyekeznek nap mint nap lerántani a porba, akiktől félnek. Márpedig a baloldallal nem lehet elegánsan játszani, lenéz vagy fél tőled, nincs más opció.
Igen, olyan stílusban kell vitázni, beleállni a kérdésekbe és tematizálni, ahogyan azt Trump tette. Megakasztani a hazugságokat, elgáncsolni a színjátékot és tördelni a narratívaépítésüket. Az nyeri meg a csatát, aki kiválasztja annak helyét és idejét, lehetőleg a fegyvernemet is. Felesleges magunkat olyan mesékkel elringatni, hogy nem baj, ha az ellenfél nem tartja magát bizonyos szabályokhoz, mi csak azért is, mert a szimpatikus lúzer figurája biztosan bejön a választóknak.
Nem jön be. Erőt akarnak látni, annak demonstrálását, hogy bátran felvállalja valaki a nézetkülönbségeket, és ha annak jeleit érzékeli, hogy az ellenfele – aki egyébként évtizedek óta ezzel a módszerrel játszik – élezni kezdi a karmait, akkor kétszer akkora erővel csap oda. És megint visszautalok az elejére: ha így jár el a jobboldali vitázó, akkor valószínűleg győz, vagyis a balos sajtó fanyalogni fog, kétségbe vonva az egész esemény értelmét. Amennyiben joviálisan hagyjuk, hogy ugyanezt a baloldal tegye – ünneplik a sikert. Miért akarjuk, hogy triumfálhassanak? Különösen nagy kedvencem volt a vitából az a rész, amikor Biden – aki valami furcsa okból kifolyólag úgy képzelte el az alkalmat, hogy drámai hangulatú kijelentéseket tesz a kamerába nézve – Trumpra mutatott, majd azt mondta, ez az ember rasszista. Értik, a demokraták üzenetei immár egy mémoldal szintjén állnak: orange man bad. Nota bene, ezt legalább Biden is memorizálni tudta.”