„Meseszerető emberként rengeteg gondolatom van a mesék működéséről és hasznáról, ahogy arról is, hogy miért használják ezt a műfajt kortárs ideológiai mozgalmak gyermekek érzékenyítésére, de most kizárólag az állásfoglalás idézett mondatára szeretnék reagálni. A Bagdy Emőkével szemben álló pszichológusok saját, belső rendről beszélnek, és láthatóan nem fontos számukra, hogy a saját, belső rend, amelyre az olvasó (jelen esetben a gyermek) eljut, igazodik-e a valóság külső rendjéhez, amely egyáltalán nem a vágyainktól és illúzióinktól függ. Ez az egyoldalúság mindenekelőtt arról árulkodik, hogy az említett szakemberek gyógyításról alkotott szakmai hitvallását huszadik századi egzisztencialista filozófiák alakították, amelyek legfőbb célja az autenticitás.
A nyilatkozat így nem egyszerűen egy szakmai állásfoglalás, hanem világnézeti alapállás is, és talán egy fontos szakma súlyos válságtünete.
Az állásfoglalásban szereplő mondat azonban akaratlanul is pont azt mutatja meg, hogy mi a gond a gendermesekönyvvel. A nyilatkozat szerint a mesék abban tudnak segíteni, hogy az olvasó eljusson egy saját, belső rendig. A könyv tehát a belső rend felé terel. Ezzel nincsen gond, ezt teszi minden mese, csak éppen itt nem az történik a gyermekkel, hogy rájön, hogy ha fiú, fiúként is kell élnie, ha lány, akkor meg lányként, hanem fordítva: abban erősödik meg, hogy belső rendetlensége a rend, és a külső világ tehet neki egy szívességet… A Labrisz Leszbikus Egyesület gondozásában megjelent, érzékenyítő célú mesekönyv olyan belső rend formálásán dolgozik gyermekeink életében, amely éles ellentétben áll a külső renddel. Nem gyógyít, hanem megbetegít, nem kisegít a bajból, hanem konzerválja és elmélyíti a lélek ficamait.
Az aláíró pszichológusok arra hivatkoznak, hogy dr. Bagdy Emőke megszólalása szakmaiatlan, hiszen 1973-ban kivették a betegségek közül a homoszexualitást. Valóban így történt, de kicsit több mint tíz évvel ezelőtt éppen dr. Buda Béla hangsúlyozta, hogy a homoszexualitás betegségkategóriáját a jogvédelem érdekében szerveződő melegmozgalmak szüntették meg, azok a politikailag motivált lobbicsoportok, amelyek Michel Foucault queerelméletét követve normalizálni kívánták a szexuális devianciákat. Az 1973-as döntés (a homoszexualitás betegségként értelmezésének eltöröltetése) ezért annyiban nevezhető szakmainak, amennyiben a »szakmát« a queerelméleten és az egzisztencialista filozófiai kategóriákon belül értelmezzük. Mivel azonban ezek az elméletek nem követelhetnek maguknak világnézeti prioritást, a pszichológusok szakmai véleménye sem több világnézeti állásfoglalásnál.”