Minden egyes mérkőzést élvezni szeretnék

„Barcelona, Juventus, Dinamo Kijev. Sokáig kellett ízlelgetnie a névsort, míg felfogta, kik ellen léphet pályára?

Kis időnek el kellett telnie. A Fradival a múlt évben már jártunk Barcelonában, az Európa-liga csoportkörében az Espanyol otthonában léptünk pályára, már az is hatalmas élmény volt. Kiráz a hideg, ha belegondolok, ezúttal nem az Espanyol stadionja, hanem a Camp Nou felé vesszük az irányt. Ha valaki először szerepel a Bajnokok Ligája főtábláján, nagy szerencse kell hozzá, hogy csapatával ilyen csoportba kerüljön. Minden egyes mérkőzést élvezni szeretnék, felszabadultan játszani.

Szülei délszudániak, ön viszont már Kenyában született. Milyen emlékei vannak az afrikai évekről?

Édesapám sokat mesélt a szülőhazájáról, Dél-Szudánban háború volt, ezért is költöztünk Kenyába. Nyomorúságos volt az élet akkoriban arrafelé, édesapám az összes bátyját elvesztette a háborúban. A szüleim nem szerették volna, ha veszélyben kell élnünk a mindennapjainkat.

Hatéves volt, amikor a családjával Norvégiába költözött. Megviselte az országváltás?

Nagyon. A jobb élet reményében mentünk, engem azonban alaposan megtört a váltás, a költözéssel járó hercehurca. Odahaza, Kenyában a fővárosban, Nairobiban laktunk, a poros utcán futballoztam, ott voltak a barátaim, a haverjaim. A szüleim sokáig őrlődtek, végül úgy döntöttek, Európába költözünk. Nem tagadom, nehezen éltem meg azt az időszakot. Nem vicc, amikor Norvégiában nyolcévesen újra elkezdtem focizni, meg kellett tanulnom a szabályokat. Afrikában csak rúgtuk a labdát, lőttük a gólokat, Norvégiában a srácok sokkal komolyabban vették, mit szabad, és mit nem.

Édesapja is futballozott, vagy akkoriban ez képtelenség volt?

Apu fiatalságát teljesen más határozta meg. Sportolni nemigen volt ideje, katonának kellett mennie, de azt mondta, ha labdába rúgott, az mindig pontosan oda ment, ahová szánta.

Melyik az igazi otthona?

Nem is lehet kérdés, Kenya. Édesapám a fejembe verte: sose felejtsem el, honnan jöttünk, honnan indultunk, melyik az igazi otthonunk. Más kérdés, immár olyan régen élünk Norvégiában, hogy szinte minden odaköt. Ettől függetlenül apuval a mai napig a helyi nyelvet használjuk a négy fal között, persze norvégul és angolul is anyanyelvi szinten beszélek.

A családból él még valaki egyáltalán Afrikában?

Másfél éve nagymamám is Norvégiába költözött. Ha ő dönthetett volna, maradt volna Kenyában, de édesapám ragaszkodott hozzá, hogy költözzön, legyen csak ott a közelükben. Idős már, nem árt, ha naponta ránéznek. Rajta kívül már csak néhány távoli rokon és barát él Afrikában.

Ha a bajnokságban szünet volt, gyakran repült haza Norvégiába. Merre laknak a szülei?

Drammen városában, harminc kilométerre Oslótól. Az utóbbi hónapokban értelemszerűen nemigen utazgattam, korábban két-három napra is hazaugrottam. Ilyenkor mentálisan feltöltődtem, szeretek együtt lenni a családommal. Budapestről napi kétszeri közvetlen járat volt Oslóba, így könnyen odajutottam. A barátaim közül is a legtöbb ott lakik, ilyenkor leülünk, nagyokat beszélgetünk, bepótoljuk, ami időközben kimaradt.

Tudja, mit jelent magyarul a neve?

Hamar megtanították! Eleinte nem értettem, a többiek az öltözőben miért hívnak Tökmagnak, ám egyik nap Lipcsei Gábor, a csapat masszőre egy óriási zacskó tökmaggal állított be, és elém tette. Akkora nevetés tört ki, a magyar játékosok a hasukat fogták. Akkor értettem meg igazán, hogy magyarul leginkább erre hasonlít a nevem. Jót nevettem rajta. Jó ideje azonban ez már nem téma.”

Kép:Fradi.hu