Meseország is a tiétek. Nesztek, vigyétek!

„Második.
A héten már a második barátom mondja, hogy elkezdte szervezni a külföldi életét. 
»Nem tudom a gyerekemet itthon felnevelni. Ezek megölnek majd minket, ha megtudják.«

Ha megtudják. Bár egy gyereket nehezen lehet titkolni. Mert azt még valahogy kibírod, hogy nem fogod meg a kezét az utcán annak, akit szeretsz, nem is csókolod meg, mert az már égbekiáltó bűn, de a gyerekre mit mondasz? 
Hogy nem a tiéd? 
Hogy csak a nénikéd lánya nyaral itt néha? 
Vagy nincs is? 
Lazán titkolod? 
Nem mész vele meg a másik apjával a játszótérre, mert mi lesz, ha meglátják? 

Mi lesz, ha meglátják, és beszólnak, leköpnek, vagy agyonvernek? 

Mert lehet, ezzel kell számolni. Nincs is olyan messze.

Ki van adva ukázba, szabályosan. Vörös vonalon innen és túl, ahol a kurta farkú malac túr némi közpénzt, adriai luxusjachtos nyaralást, meg a komának kiírt tendereket. Csak az derül ki, amelyiket ők akarják. 

Ja, és a gyűlöletet, amit innentől lehet ellenük is, mert most ti jöttök, a »rohadék .uzik«, a »mocskos ferdehajlamúak«, ahogy a videón mondják a megfeszült nyakúak, vagyis ők jönnek, azaz mi. Mindenki, aki rokonszenvez, vagy csak megérti, és elfogadja, sőt még szereti is, a nélkül a bizonyos »de« szócska nélkül a homoszexuális embertársát. 

Harmadik.

Már a harmadik barátom mondja, hogy abban, ami itt van, nem lehet élni. Hogy kikezdte a bőrünket a gyűlölet, az igazságtalanság, hogy belefulladunk ebbe. 

Meseország is a tiétek. Nesztek, vigyétek! Írjatok ki rá pályázatot, osszátok szét magatok között azt is, világítsatok benne Eliosszal, zsaroljátok ki, úgy, ahogyan a Balcsi mellett a szállodákat, írassatok alá hallgatási megállapodást.

Szól a rádió vasárnap. Fogod? (A pofádat be…)