Én Lázár Ervinnel vagyok

2020. október 09. 14:44

Éljenek a mesék!!!

2020. október 09. 14:44
Csender Levente
Facebook

„Én Lázár Ervinnel vagyok. A négyszögletű kerekerdőt az autizmussal élő Benimmel közösen olvastuk. Nem emlékszem, hogy bármi zavart okozott volna a fejlődésében. Sőt!

Ma épp tanítás nélküli munkanap van, megkérdeztem, hogy emlékszik-e Bruckner Szigfridre meg Szörnyeteg Lajosra és barátaira. Azt mondta, hogy persze, nagyon klassz mesék voltak. Bevallom, én is nagyon szeretem.

Nem tudom, hogy ha most Ervin lenéz az égből, mit gondol? Talán azt, amit Zordonbordon mondott Ló Szerafinnak:

– Ne szórakozzazok velem, mert baj lesz! Én kiteszem értetek a lelkem, ti meg gúnyolódtok. Még egy ilyen közbeszólás és nem mentlek meg benneteket!

Éljenek a mesék!!!”

Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rugo
2020. október 10. 10:16
Te a szexuálisan perverz propagandistákkal vagy.
Senye Péter
2020. október 10. 07:08
"Éljenek a mesék!!!" ....? Már amelyik. https://peggyriley.com/2011/10/04/nazi-fairy-tales/
annamanna
2020. október 10. 00:21
Akkor legyen egy példa a másik végletre: egy másik, hasonló posztban már említettem a "Baba első lexikonja" c. képes mesekönyvet, ami gyakorlatilag nem mese, csak egy teljesen normális család teljesen normális hétköznapja, két kisgyerek és az anyjuk, aki otthon van velük, délután hazaér az apa, és bemutatja, hogyan telik el a nap - na, ehhez a mindenféle mesei elemeket nélkülöző könyvhöz jó pár felnőtt olvasó odaírta, hogy ez volt a kedvence, mennyire imádta, a gyerekei is mennyire imádják stb. Az égvilágon nem történik benne semmi azon túl, hogy minden a lehető legnormálisabb. És a normalitás az, ami elképesztően vonzóvá és varázslatossá teszi. Gondolom, Deák-Sárosinak is tetszene. Bár nincs benne jó és rossz küzdelme, nem győz le senki senkit. Minden egyszerűen csak van, de ami van, az normális (itt elérhető amúgy: https://www.youtube.com/watch?v=XuQ1doR26l8 ) Lázár groteszk, furcsa, a buzimesekönyv pedig egyenesen a hazugságig és megrontásig perverz. El lehet indulni egy gondolati láncon, aminek az egyik végén olyan sztorik vannak, mint a fenti könyv is (és amit tényleg imádnak az olvasói) - és el lehet jutni egészen elvont furcsaságokig amiknek ilyen vagy olyan okból nincs közük a valósághoz, és valóban jó kérdés, hogy ebből még mi megengedhető, mi az, ami befogadható, mi az, ami nem terhel meg és nem nyomaszt. Például nekem már az is furcsa, hogy a világ első figurális szobra egy 42 ezer éves kis műalkotás, amit a Sváb-Alpokban találtak, és ami egy oroszlánfejű embert ábrázol - nem találom egyértelműnek, hogy ez egyáltalán elkészülhetett, pláne, hogy rendkívül profi műalkotás, amit a régészek szerint szó szerint profi művész készített, mert olyan sok időbe telt megcsinálni, ami mellett nem lehetett még az élelem megszerzésével is bajlódni. (Itt hosszabban is: http://jovonkamultunkbankeresendo.blogspot.com/2013/03/42-ezer-eves-lehet-vilag-egyik.html ) Vagy például ez megdöbbentő Oravecz Imrétől: "De általában a faluban szinte tiltották az olvasást. Haszontalan dolognak számított. Elvont a munkától. Tízéves koromtól már magam is napszámba jártam. Felnőtt fejjel jöttem rá, hogy anyám se szerette, ha olvasok. Ha Márk fiammal, aki akkor még kicsi volt, hétvégeken lejöttünk Szajlára és esténként mesét olvastam neki, anyám mindig mondta, hogy minek olvasod neki ezt a hülyeséget, amikor ez nem igaz. Mindig mosolygok, amikor a magyar nép csodálatos népmesekincséről hallok vagy olvasok, arról, hogy az ajkán keletkezett és szájról szájra terjedt, satöbbi. Nekem gyerekkoromban más tapasztalataim voltak ezzel az ajakkal. Kifejezetten ellenségesen viszonyultak a felnőttek a mesékhez és az olvasáshoz." https://mandiner.hu/cikk/20191116_oravecz_imre_a_mandinernek "minek olvasod neki ezt a hülyeséget, amikor ez nem igaz." - még csak nem is groteszk mese, még csak nem is buzi mese, és az anyánál már a "szimpla" mese is kiveri a biztosítékot. Luther neje például nem volt hajlandó olvasni a Bibliát. Mert időpocsékolás, nincs köze a valósághoz. Szóval akár egészen idáig is el lehet jutni. Vagy egy háború előtti novellában a házmestercsalád szívből röhög az alanyi költőn, akit elvarázsol a "Hold utca" névtábla. Hogy ez mennyire hülye! Még képes, és egy nap tényleg elmegy a Holdba! (Itt, ha valakit érdekel: https://epa.oszk.hu/00000/00022/00558/17429.htm ) Vagy például meg lehet figyelni, hogy a felnőttek az ép, egészséges, szép, okos és sikeres emberekről szóló történeteket kedvelik általában, és sok esetben húzódoznak az elnyomorodott, ostoba, csúf és szerencsétlen lényekről szóló sztoriktól (nem mindig, de sokszor). Ez még akkor is érvényes, ha egy ember maga nagyon is tele van mindenféle nyavalyával, de képzeletében akkor is a normálissal és egészségessel azonosul. Van, amikor jólesik mások nyomorúságával szembesülni és együttérezni a problémákkal, sőt akár segíteni is. De van, amikor már borzasztó frusztráló, nyomasztó, terhes. Pl Puzsér sokszor őrjöngött már a "nyomorékbiznisz" miatt, amit Hajdú Péter és Vujity Tvrtko stb művelnek a képernyőn, de ez okból ellenszenves számára Nick Vujicic önmutogatása is. Ugyan a betegség és nyomorúság természetes és nem képzeletbeli és nem elvont, de önmagában a fonáksága, torzsága, groteszksége mégis megterheli az elmét és a lelket. Mindig meggondolandó, meddig lehet elmenni az ábrázolásban, hol van az elhallgatás és eltakarás határa - legyen az szeméremsértés, vagy bármilyen módon is olyasmi, amit egy adott helyzetben nem jó megmutatni vagy kimondani. Egyszerűen csak mert besokall tőle a hallgató. Létezik a kultúrsokk, és sok más módon is van határa annak, hogy mi az, ami még elmondható. Fil 4,8 Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek, ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok. Tehát a meséknek is van határa, de hogy hol, az rendkívül egyénfüggő. Vannak például, akik Andersen meséit is rühellik. Én például nem szerettem a láncmeséket, és mindig furcsálltam, hogy a többi gyerek az oviban nevetgél, annyira tetszik neki az, amit hall. Tehát nehéz megmondani, hol a határ, de amin a szülő is megbotránkozik és kiakad, azt egészen biztosan nem szabad a gyereknek (a szülő háta mögött, a beleegyezése nélkül) a gyerekre erőltetni, mert akkor háború.
Akitlosz
2020. október 09. 21:22
Igazán remek. És ebben mi a hír? Ez mitől egy újságcikk? Ez csak egy facebookra írogatás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!