Covid, tudomány, politika

„A tudományos szakemberek egy része teljes szereptévesztésbe került egy ideje. A naponta változó eredmények alapján próbálnak életvezetési tanácsokat adni, de ezt egyfajta társadalmi mérnökösködés keretében, messze túlterjeszkedve a saját területükön. A járvány okozta gazdasági válság miatt munkanélkülivé vált amerikaiak fele még mindig állás nélkül van a felmérések szerint. Ahogy mindenhol a világon, ott is fokozottan sújtja a krízis az alacsonyabb jövedelműeket. A társadalmi feszültségek így is forrásponton vannak, kiszámíthatatlan, hogy az esetleges újabb korlátozó intézkedések milyen következményekkel járnának.

Ha holnap varázsütésre eltűnne a kór, akkor is évekre lenne szükség, hogy elérjük a gazdaság korábbi szintjét, rengeteg álláshely így is örökre eltűnik. 5-10 éves távlatban az infláció felzabálhatja azoknak a megtakarításait is, akiknek volt egy kis tartalékuk, esélyük a lassú felemelkedésre.

Nyáron is már óvatosnak kellett lenni, ha arról írtam, hogy a világjárványnak vannak a biológiai, orvosi szempontokon túli aspektusai is. Nem kell feltétlenül elfogadni, ha egy virológus azt mondja, igazából az lenne a legjobb, ha mindenkire rázárnánk az ajtót 2-3 hónapra. Igaza van, ha a laborjából nézzük a világot, ez működhet.

A vírus önmagában nem létezik, kellünk neki, ha mi lakat alatt vagyunk, nem mozgunk, nem találkozunk senkivel, nem taperoljuk össze a kapaszkodót a buszon, szépen eltűnik. Aztán előbújhatunk és szétnézhetünk világunk üszkös romjain, mint egy világháborús szőnyegbombázás túlélői. Mindezek felvetésével mostanra bárki a »vírustagadó« kategóriába kerülhet, kétes, hírhedt figurák társaságába. Akkor is, ha ezt a véleményét maszkban, 2 méterről, alapos kézmosás után fejti ki az ember. Hitbéli kérdésekben nincs pardon, valahol a távolban fellobban a máglya tüze, halvány fénye sárgás árnyalatot ad a feszült arcoknak, kezek ökölben.”