A másik 1956

„Az alábbiakban nem lesz szó október huszonharmadikáról, Sztálin ledöntéséről, lyukas zászlóról, Nagy Imréről, Corvin közről, Molotov-koktélról. Ama nevezetes esztendő másik forradalmáról mesélek, arról, amelyikre rá se hederített a világ, mert nem hidegháborús logikát követett. Pedig példátlan sikert aratott, méghozzá vérontás nélkül – egy kis arab országban.

Tunézia éppen csak felszabadult a francia gyarmati uralom alól, amikor fél évvel a függetlenség kikiáltása után, 1956. augusztus 13-án kihirdették a jogegyenlőségi törvényt. A nagyszabású reformprogram célja a nők emancipációja volt. Habib Bourguiba (1903–2000) elnök nem ajándéknak szánta: lefojtott erőket akart felszabadítani a modernizáció, így áttételesen születő rendszere hasznára.

»Többé nem vagytok rabszolgák! Ugyanolyan jogaitok vannak, mint a férfiaknak.« Ezzel az elképesztő üzenettel járták a vidéket a nőszövetség lelkes önkéntesei. Az új törvény biztosította, hogy a lányok iskolába járhassanak, egyúttal megtiltotta a többnejűséget és a kényszerházasságot. A nők politikai jogokat is kaptak, szavazhattak, köztisztségeket viselhettek.

Gondoskodtak róla, hogy a hír eljusson az észak-afrikai ország legeldugottabb zugaiba is. Elengedhetetlen volt az élő szó, mert a célcsoport nem tudott írni-olvasni. Több hónapos, bentlakásos tanfolyamokon beszéltek a változásokról kiválasztott fiatal nőknek. Tabukat döntve szexualitásról, fogamzásgátlásról, terhességmegszakításról magyaráztak nekik. Aki már szült legalább négy gyereket, az államköltségre, a férje hozzájárulása nélkül (!) kérhetett abortuszt.

Ám a lényeg az volt, hogy öntudatra ébresztették a nőket. Megértették velük, hogy vannak jogaik, emberi méltóságuk sérthetetlen, maguk dönthetnek a sorsukról. Hogy többé nem parancsol nekik az apjuk, se a férjük; vagy ha mégis, nem az államhatalom jóváhagyásával és támogatásával. A maradi hagyományok és szigorú vallási előírások patriarchális világában ez, túlzás nélkül, forradalom volt.”