A 23. óra 59. percében vagyunk

„Az úgynevezett kultúrharc akkor nem költözött be a PIM falai közé?

Sok táptalaja nem lenne. Egyszer láttam valamelyik kollégám közösségi oldalán, hogy az udvaron álló Petőfi-szobor karjára felkötöztek egy piros-fehér szalagot, de mire lementem, hogy ugyanazzal a szalaggal bekössem Petőfi szemét egy ugyancsak közösségi médiás fénykép, geg erejéig, a szalagot már elvitte a kezdeményező. Nálunk a PIM-ben béke van: kiszámítható bérezés, életpályamodell, mindenféle alapok segítik a szakmai munkát és kiteljesedést – egy feltétellel: az intézményi élethez hozzáadott értéket jobban jutalmazzuk, mint az egyéni karriereket, vagyis a közérdek nálunk szigorúan megelőzi az önérdeket.

Nemrégiben közzétettek egy kutatást, ami a könyvvásárlási és olvasási szokásainkra vonatkozóan eléggé lesújtó képet mutatott. Ebben is részt vettek?

Könyvszakmai miniszteri biztosként valamikor még az első pandémiás helyzet előtt abban egyeztünk meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésével (MKKE), hogy megpróbáljuk jövőre összekalapálni azt a könyvtörvényt, ami legalább három évtizede várat magára. Azt kértem, hogy még a jogszabály-előkészítés előtt nézzük meg a számokat, mert szeretem, ha egy problémának leér a lába a földre. Ezért bíztuk meg a Tárkit, akinek ebben már van tapasztalata, készített hasonló felméréseket. A mostani kutatás eredményéből a legjobban az ütött meg, hogy míg régebben alibiztek a könyvet nem olvasók, ma már lazán bemondják, hogy azért nem olvasnak, mert nem érdekli őket az olvasás, a könyv. A kulturális szokások ilyen mérvű megváltozása nálam bekapcsolja a riasztócsengőt, mégiscsak egy irodalmi múzeum főigazgatója vagyok, olykor még író is. Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) is készített egy kimutatást a könyvtárlátogatási szokások alakulásáról az elmúlt két évtizedből. Még nem kell a billentyűzetünkbe dőlnünk, de a számok alapján a 23. óra 59. percében vagyunk. A következő egy perc nagyon fontos lehet. Ezért ugyancsak a könyvszakmai szereplőkkel vállvetve egy nagyobb léptékű olvasásnépszerűsítő programban kezdtünk el gondolkodni, amit még az idén szeretnénk a kulturális kormányzat asztalára letenni. Másfelől az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottságában is hozzám tartozik a könyvtámogatás kérdése, azt is szeretnénk sokkal hatékonyabbá és értelmesebbé átformálni.

Mi lehet a könyv, az olvasás térvesztésének az oka? Az online térhódítása?

Az is, legalábbis a könyvtárlátogatási szokásaink erre mutatnak, az úgynevezett »távhasználat« robbanásszerű növekedést mutat az elmúlt években. Éppen ezért az online teret sem hagyhatjuk, hogy is mondjam, gazdátlanul. A nemzeti könyvtárban célegyenesbe fordult az a nagyszabású fejlesztés, ami elvileg legkésőbb 2021 végére az adófizetők rendelkezésére fog állni. Mi itt a PIM-ben a Digitális Irodalmi Akadémiát fejlesztjük, fölkerültek már a Térey-ösztöndíjasok szövegei is, elkészült félszáz hangoskönyv, vagy inkább felolvasószínház, nemsokára ezeket is közzétesszük. Keressük a XXI. századi formanyelvet az olvasók visszacsábítására.”