Nézzük meg néhány művész régebbi nyilatkozatait

„Több színésze is megszólalt Színművészeti ügyében a diákok oldalán. Ezt hogy kezeli színigazgatóként?

Talán kilencedik éve igazgatom a Thália Színházat. Itt mindenkinek lehet magánvéleménye a politikáról, és bármi másról is, de az nem kerülhet fel a színpadra. A mi dolgunk az, hogy magas művészi színvonalú előadásokat hozzunk létre, aki ezt másképp gondolja, az itt nem marad meg. Nem azért, mert elküldöm, hanem mert egyszerűen kilöki magából a közeg.

Találkozott olyan színésszel, aki fontosabbnak tartotta a politikai állásfoglalását, mint a színészi munkáját?

Mindenki a saját lelkiismerete, meggyőződése szerint szólal meg, vagy nem szólal meg az SZFE ügyében is. Molnár Piroska például megszólalt – ő mindig megszólal –, aztán iszunk egy pohár bort a büfében, és megbeszéljük, hogy nem értünk egyet. Nincs egyarcúság, nincs elvárt ideológiai irány. Amíg a próbákon, az előadásokon teljes szívvel, tehetséggel, energiával vesz részt valaki, addig azt gondol, amit akar. Ez a demokrácia.

A saját intézményében tehát nem gond az ideológia különbségek és a művészi munka összeegyeztetése. Megoldható ugyanez az SZFE esetében is?

Kiindulásként talán érdemes megnézni, milyen kérdések hangzottak el az egyetemmel kapcsolatban az utóbbi évtizedekben. Nézzük meg néhány művész régebbi nyilatkozatait. Azok, akik most a leghangosabban hergelik a gyerekeket, mennyire is voltak megelégedve az ott folyó munkával? Amikor Me Too mozgalommal megjelent az első nagy rés a pajzson, nálunk Schilling Árpád és Sárosdi Lilla ugrottak neki Marton Lászlónak, aki emblematikus egyénisége volt az intézménynek.

Akkor már érezhetően nagy volt a baj. Amikor egy huszonkét éves üggyel sírba lehet kergetni egy elismert szakmai tekintélyű, jobboldalisággal nem vádolható egyetemi tanárt, már látszott, hogy valami nincs rendben. Ha valami ennyire belterjes, mint a magyar színházi élet, akkor még az ellenséget is csak befelé képes keresni. Szó sem volt olyasmiről, hogy jobbról támadták volna meg az egyetemet, hanem az látszott, hogy baj van. Vagy ott van Eszenyi Enikő története. Neki azért kellett távoznia a Vígszínház éléről, mert nem vett részt egy szakmai tüntetésen, amellyel egyébként egyetértett.”