Amikor a csoda megtörtént

„Nem érdemes várni szóra, parancsra, másra, ha a szívünk úgy diktálja. Könnyebb egymást támogatva, közösségben, de ez nem kell, hogy felülről szervezett legyen. El lehet kezdeni egyénileg. Aztán, ha valaki szívesen bekapcsolódik, ha példát mutattunk, bátorítottunk vagy mi csapódnánk, társulnánk be egy számunkra szimpatikus közösséghez, ám legyen. Ha nem, ez nem kell, hogy akadályt képezzen.

Nem kell mindig jól csinálni, de el kell kezdeni valahol. A formális (akár karitatív) szervezetek, közösségek, hivatalos formát öltött aktivista csoportok, pláne pártok mindig jóval rugalmatlanabbak, kötöttebbek, kisebb a mozgásterük. De rengeteg jóérzésű ember van közöttük, aki szívesen segít, a keretek közül kilépve, magánszemélyként. Valószínűleg pont ez a szándék vitte oda őket, ahol aztán a szabályoktól bebetonozódott a kezük. Sose becsüljük le a segítséget, bárhonnan jön.

Nem kell mindenkit átkísérni a túloldalra, főleg nem átcibálni, ha nem akarja. Ha átlátjuk a helyzetet, felülről, a szívünkre hallgatva, tudni fogjuk, mit tegyünk. Ha ez nem jön természetesen az adott pillanatban, inkább ne ártsunk, ne erőltessünk. Pláne ne terheljük rá másokra a saját hiányérzetünk, nyomorunk.

Próbáljunk hétköznap is felelősségteljesen cselekedni, tisztán, bátran, szabadon. 2015 ünnep volt, ami erre kitűnő alkalmat, lehetőséget adott. De máskor is megélhetjük, ha észrevesszük az embert, a helyzetet, aki, vagy ami szembejön. Nemcsak akkor, amikor könnyű, amikor ezrek kopogtatnak az ajtónkon és a közösség erejével hetekig fesztiválhangulatban visz hátán a flow.”