A gömböc majd kipukkad

„Már messziről megismerem, s ezért van időm gondolkodni: mit akarhat tőlünk a Momentum helyi arca, a mi kis nagyvárosi falunkban, ezen a százéves telepen, miért toporog a házunk előtt? Megnyugszom: nincs nála festékszóró. Ezeknél soha nem lehet tudni. Mióta éjszakánként a Balatont körbejárva, összefújkálták az ingatlanokat, melyeknek tulajdonosai az ő zavaros hitvilágukban nem a jó oldalon állnak…

Nem is értem, miért kell csengőt nyomkodnia. Mivel ő az önkormányzat átláthatósági tanácsnoka, elég merőn, ahogy most teszi, néznie a kerítést és a falakat, s már át is lát azokon. Van mit nézegetni a kerületben. Idevalósi az a legendásan mohó úriember is, akit Mr. Negyven Százalékként emlegetnek; azóta hívják így, hogy elvtársa kitálalt a haladó szemléletű baloldal szorgos mindennapjairól.

A házunk előtt csengőt nyomogató, mindenen átlátó biztos is éppen ezért keres. Sétából hazatérő kutyáimmal együtt értetlenül bámulunk rá. Hogy ő aláírásokat gyűjt épp azon Miszter Negyven Százalékkal szemben, akinek pártjával ők egyébként itt, mifelénk is, és még számos településen, kosztot, kvártélyt megosztanak és egy szívként, egy lélekként fenyegetik akasztással, kitelepítéssel azt, aki nem lép egyszerre.

Hogyne, kedves ifjak – mondom nekik, mert közben felbukkant fiatal társa is, aki segédkezik az aláírásgyűjtésben –, ha valamit, hát e zavaros hátterű főelvtárs menesztését támogatnám. Kapják is elő buzgón az ívet, tolják az orrom alá. De van ezzel egy kis probléma, tódítom a dolgot: nem osztom ugyanis a Momentum politikáját, világnézetét, célkitűzéseit. Elkomorul eddig is talán túl komoly ábrázatuk. A szolidaritást nem támogatom-e, jön a jól betanult mosóporszöveg.

S a beszélgetés ettől kezdve eszembe juttat egy régi nyári délutánt, amikor valami vallási szekta ifjaival keveredtem hosszú, értelmetlen vitába. Pedig talán elég lett volna azt a mondatot idézni, amit Latinovits Zoltán mordult oda a Fészek Művészklubban, amikor az ávós hátterű, akkor már a Mikroszkóp Színpadot igazgató Komlós János azt magyarázgatta a fiataloknak, hogy volt itt egy olyan korszak, amikor jött a fekete autó, és bizony, becsengettek. Azt mondta erre a Színészkirály: »De hát te csengettél, Komlós János!«

Biztos nem látták volna át, de hátha egyszer összeáll előttük a kép. Hogy kik csengettek rá ugyanitt egy felmenőmre, akit el is vitt évekre az a fekete autó; hogy kik csengettek rám ugyanitt néhány évtizede, mert hangosan hallgattam a Szabad Európát; hogy kikkel ülnek ők egy asztalnál, hogy kikkel cseresznyéznek egy tányérból.

S hogy micsoda, jól átlátható műbalhé ez az egész: még biztosnak sem kell lenni hozzá. Nyilván kellemetlenné válik ez a kis intermezzo, kidurrantják hát a falánk gömböcöt. Túl sokat evett. A gömböc majd kipukkad, s marad az elvtársi együttműködés az antiszemitákkal, a fegyverrel fenyegetőzőkkel, a cigányellenes kocsmahősökkel. S a bátor Lenin-fiúkkal, akik lám, ismét becsöngettek.”