9/11 – Amikor megváltozott körülöttünk a világ

Négy órakor járt le a műszakom, de a felelős szerkesztő egy órával hamarabb elengedett a Hegyről, mivel találkozóm volt a pesti oldalon. Nem kockáztatott sokat a felettesem: üres órák peregtek,

Fél éve dolgoztam akkor már az MTI külpolitikai szerkesztőségében. Friss újságíró voltam: két év külföldi tanulás–pénzkeresés után sikerült elhelyezkednem a hírügynökségnél.

A táskámba pakoltam épp, és néztem a nyár végi napsütést a hatalmas üvegablakon keresztül, amikor a turnusvezető megszakította a newsroom bágyadt csöndjét. Gyorshír jött a Reuterstől, egy tőmondat: becsapódott egy repülőgép a New York-i World Trade Center egyik tornyába. „Még ne adjuk ki! Más forrásból nem látom még a hírt” – döntött a szerkesztő, és gyorsan pásztázni kezdte az egyéb hírügynökségeket, netes hírportálokat.

A hírek a különböző külföldi hírügynökségektől egy központi rendszerbe érkeznek be a MTI-nél, eredeti kiadásuk után azonnal, sokkal gyorsabban, mint ahogy megjelennek a portálokon, a tévékben vagy a rádiókban. Emiatt aztán ritkán figyeltük a külföldi tv-adókat. Most azonban azonnal a szomszéd asztalon álló tévéhez léptem, bekapcsoltam és rákerestem a CNN-re.

„Ez egy filmrészlet vagy tényleg az élő adás?” – kérdezgettük egymástól hitetlenkedve, miközben már pontosan éreztük: terrortámadás történhetett. „Bejött mástól is a hír” – kiáltott a turnusvezető, és már írta is magyarul a gyorshírt. A magyar sajtóban vélhetően ez lehetett az első híradás a szörnyű tragédiáról.

Szeptember 11-én, magyar idő szerint 14 óra 46 perckor változott meg a világ körülöttünk. Azonnal éreztük, hogy ez egy korszakhatár lesz, történelmi perceket élünk át – kinéztem még egyszer az ablakon a Naphegyről: a budapesti élet ott dübörgött alattunk önfeledten, tudatlanul a szeptember közepi verőfényben. Néhány perc, néhány óra, és mindenki tudni fogja...

Mentési munkálatok a tragédia helyszínén két nappal a WTC ikertornyainak összeomlása után

Megjelent az irodájából a főszerkesztő is, és gyorsan megbeszéltük a feladatokat, személyekre bontva. Mindenki más és más hírforrást nézett, illetve anyagot írt szimultán.

Maradtam én is, rám bízták az amerikai tévécsatornák figyelését – kapcsolgattam órákon keresztül a csatornákat, minden új információt odakiáltva a szerkesztőnek, aki közben más forrásokból is írta az újabb és újabb összefoglalókat.

Fél órával később már zavaró kakofónia alakult ki: minden médium, minden hírforrás a terrortámadással foglalkozott, elképesztő hírdömping zúdult ránk, az információs világsztráda eldugult. A hírzajban egy furcsa bódulatba került az ember, szüntelen az a zsibbasztó érzés fogott el, hogy

Fájó volt nézni az amerikai képsorokat, hiszen két évvel azelőtt még ott éltem. És Amerika is bennem; ráadásul nemcsak akkor, hanem utána is: folyamatosan nézegettem a neten a helyeket, ahol egykor jártam; a kedvenc blueskocsmáim honlapjait, hogy aznap ki játszik; ki lesz a David Letterman show esti vendége; lehet-e jegyet kapni a Chicago Cubs következő meccsére..., és így tovább. Amikor a WTC ikertornyainak égését, majd leomlását néztem élő adásban, a személyes emlékeim is leperegtek a szemeim előtt. Szerettem New Yorkot, bár őrült helynek ismertem meg.

Szerettem Amerikát, bár gyökértelennek, nem közép-európainak való vidéknek éreztem. Ugyanakkor Amerika pezsgő, élhető, távlatos és szabad volt – világok tárultak ki előttem ott, bámulatos volt az életszeretetük, a gyakorlatiasságuk, az optimizmusuk.

A lerombolt ikertornyok helyén felépült és 2014-ben átadott One World Trade Center épülete

Az Egyesült Államok – amelyet én első kézből ismertem – magabiztos, ereje teljében lévő állam volt. A ’90-es évek vége a jólét, a politikai és gazdasági stabilitás időszaka volt, látványosan javult a nagyvárosok biztonsága, minden területen szembeötlő volt a fejlődés, az „amerikai álom” tömegek számára vált újra megvalósíthatóvá.

A 9/11-es terrortámadások ennek a „boldog békeidőnek” vetettek véget.

ahogy a WTC – a fejlődés és az amerikai dominancia jelképe – a porba hullott. Megjelent a színen az iszlamista fenyegetés, az országon belüli terror és vele a hétköznapok veszélyeztetettségének érzete; a terrortámadás után bedőlt a tőzsde, az amerikai gazdaság súlyos veszteségeket szenvedett; Amerika pedig belelépett az afganisztáni háborúba, amelyet a szkeptikusok azonnal Vietnam 2.0-ként aposztrofáltak: a megnyerhetetlen háborúnak, amelyben Amerika erőforrásai szétfolynak, a világhatalmat ellenségei kivéreztetik.

Nem így lett végül, a legrosszabbat az Egyesült Államok elkerülte, de ezzel együtt

A lerombolt WTC-tornyok helyén viszont felépült az új felhőkarcoló, a One World Trade Center, és hat éve ott áll az amerikai szellem élni akarásának szép jelképeként. Magassága 1776 láb, amely tudatosan a Függetlenségi Nyilatkozat aláírásának évére utal, egy bátor, új állam megszületésének idejére – a „vissza a gyökerekhez” program pedig minden esetben sokat ígérő célkitűzés. A 19. évfordulón tehát: God bless America – Isten áldja a bátrak és a hősök Amerikáját!

fotó: MTI