A politika nyugaton a hetvenes évektől visszaszorult a moralitásba és az identitáspolitika nárcizmusába.
„A háborús és emberiség elleni bűnök elévülhetetlenségéről szóló ENSZ határozatot 1968-ban fogadták el nagyarányú tartózkodás mellett afrikai, ázsiai és kelet-európai országok szavazati koalíciója révén. Az évekig tartó, nemzetközi jog felett vívott politikai küzdelem nyugaton »jogi puritanizmushoz« vezetett, azaz ahhoz a törekvéshez, hogy a jogot megtisztítsák, illetve távol tartsák az ún. politikai szennyeződésektől. Az 1968-as ENSZ-határozat nemzetközi hatása korlátozott maradt, majd csak a posztszocialista országokban veszik újra elő a kommunizmus bűneinek kriminalizálása érdekében.
Válaszul a globális erőviszonyok hidegháborús és dekolonizációs átalakulására, a politika nyugaton a hetvenes évektől visszaszorult a moralitásba és az identitáspolitika nárcizmusába. Immár nem a jövőre, hanem a múltra, nem a társadalomra, hanem az énre irányul. Mindez nem csak a kommunizmus vagy a létező »emberarcú szocializmus« eszméinek megtagadását jelentette, hanem minden olyan emancipációs politikai programét, amely utópikus referenciákon nyugodott. Ahogy Enzo Traverso fogalmaz: »Magának a forradalomnak az eszméje is kriminalizálódik, automatikusan besorolódva a „kommunizmus” kategóriájába, és így a huszadik század történetének „totalitarizmusról” szóló fejezetében végzi. Azonosítják a terrorral, melynek jelentése egy bűnöző ideológia következetes végrehajtására redukálódik« (88. oldal).
A forradalmi átalakulás eszméje hiteltelenedik, és átadja a helyét az újjáalakított emberi jogi diskurzusnak, amelyet a jövő-orientált, utópikus referenciák helyett az »abszolút gonosz« emlékezetére történő morális hivatkozások igazolnak. A neoliberális emberi jogi diskurzus eközben összekapcsolódik a holokauszt-emlékezet újonnan kialakuló kozmopolita konstrukciójával, amely egyúttal morális alapját is képezi.
Összefoglalva tehát a hetvenes évektől a történeti tudatosság új formája alakult ki, amely gyökeresen formálta át a politikát. Ez a nyugati világban, elsősorban az észak-amerikai kontinensen végbemenő változás a múltbeli (emlékezeti) irányultsággal, a politikától a morálba való meneküléssel, a szakrális holokauszt-eszme morális mérceként való használatával, az emberi jogi nyelvezettel, és az antikommunista-neoliberális ideológiával jellemezhető. A kommunizmus problémája két évtizeddel később e politikai diskurzus részeként merül majd fel újra európai emlékezeti problémaként, méghozzá a politikai térnek a hidegháború végét követő mélyreható átstrukturálódása következményeként.”
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
A kínai vállalatok uniós üzleti környezetre vonatkozó minősítése az ötödik egymást követő évben romlik. A beruházók és a kereskedők elsöprő többsége szerint az EU-s piac már se nem tisztességes, se nem nyitott.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Aztán hátat fordított és elsétált.
A politikus szerint az EU és Magyarország érdekeivel is ellentétes lenne egy gazdasági hidegháború.
Egy karnyújtásnyira az ünnep, de a kormány még munkában.
Az Economist is hasonló véleményen van.
