Jottányit se adjunk fel Szent Istvánból!

„Vitatkozhatunk azon, hogy Szent István elkövetett-e olyan tetteket, amelyeket 2020-ból visszatekintve másként látunk, mint ezer évvel ennek előtte, de egy dolog biztos: erős hatalmi centrumból levezényelt – vagy adott esetben kikényszerített –, az egész nemzetet érintő változás nélkül ma nem létezne Magyarország. Lamentálhatunk rajta, mi és hogyan nem férne ma bele, de ez a luxus csupán azért adatik meg nekünk, mert a szükséges időben megvoltak a kellő erővel és elhatározással bíró férfiak.

Nekik köszönhetjük azt is, hogy az elpuhult, heccbaloldali nyilvánosság ocsmány módon nyilvánulhat meg a Szent Jobbról is. Hadd súgjam meg nektek: ha nincs a Szent Jobb szent fője, akkor ti most sehol sem lennétek.

És igenis meg kell említeni, hogy a kor mércéjével mérve István említésre érdemes módon kegyes uralkodó volt. Györffy Györgytől tudjuk – amint erre pár évvel ezelőtti cikkében Szilvay Gergely is hivatkozik –, hogy szent királyunk a kortársak feljegyzései szerint kímélte a legyőzött ellenfeleit, nem kegyetlenkedett, nem fosztogatott a meghódított területeken. Se vakbuzgó, se könyörtelen nem volt. Szilvay is megemlíti, hogy István törvényei ugyan nyilvánvalóan tükrözik a korszellemet, de a kegyetlenebb, más országokban akkoriban szokásos rendelkezéseket elvetette – és erős védelmet nyújtott a nőknek is.

Szent István a megfelelő időben volt a lehető legmegfelelőbb uralkodója az országnak – az államnak –, nem meglepő, hogy halála után 50 év sem kellett a szentté avatásához. Ne méricskéljünk, ne óvatoskodjunk, ne legyünk erőtlenek, visszafogottak: a világon semmi okunk sincs rá, hogy magyarázkodjunk államalapítónk tetteiért. Általa és miatta is lettünk ma az a büszke, állhatatos, ezer éve rendíthetetlenül Európát védő nép, amely büszkén keresztény, őrzi hagyományait és kérlelhetetlenül büszke a múltjára.”