Férfi kromoszóma, női sportoló

„Bár a George Floyd halála után új erőre kapó kultúrharc közkatonái most a faji identitás frontvonala mentén feszülnek egymásnak, a szexuális kisebbségek vélt vagy valós sérelmeinek hangsúlyozása továbbra is állandó témát szolgáltat az ilyesmire fogékonyaknak. A szinte havi rendszerességgel új betűvel gyarapodó LMBT-közösség tájainkon alig emlegetett, az Egyesült Államokban azonban egyre hangsúlyosabb figyelmet kapó (ál)problémája a transzgender sportolók ügye érdekes fordulatot vett az elmúlt hónapokban. Lassan ugyanis elkerülhetetlenné válik, hogy az USA szövetségi szinten is szabályozza a »nagy kérdést«, indulhatnak-e magukat nőnek érző, férfinek született sportolók női versenyeken.

Mint megannyi hasonló identitáspolitikai kérdés esetében, ha a józan észre hagyatkoznánk, egészen könnyen lezárható lenne az egész polémia. Bármilyen fizikai teljesítményen alapuló sport esetében a férfiak, pusztán azért, mert férfiak, olyan előnyökkel rendelkeznek a nőkkel szemben, melyet technikai felkészültséggel vagy puszta akaraterővel kompenzálni nem lehet. A biológia ugyanis nem enged, a tudomány pedig, fájjon ez sokaknak bármennyire is, nem lehet homofób.

Férfi és nő anatómiai, élettani különbségei nyilvánvalóak, legfeljebb csak azok gondolhatják másként, akik helyüket a teremtett világban pusztán az alapján határozzák meg, milyen szexuális, faji, kulturális vagy egyéb, nem ritkán saját maguk által kitalált kisebbséghez tartoznak.

Az identitáspolitika és a józan ész azonban a legritkább esetben összeegyeztethető, hiába állnak rendelkezésre tudományos kutatások, amelyek bizonyítják, hormonkezelések ide, nemváltó műtétek oda, az XY kromoszómapárt nem lehet csak úgy felülírni, a politikai nyomással nagyon nehéz mit kezdeni.”