Ebbe egy kicsit én is belehalok

„Úgy hírlik, már régebben fontolgatta, hogy felmond a Nemzeti Színházban. Mitől telt be éppen most a pohár?

A kibeszéletlen, megoldatlan ügyek miatti elégedetlenségem vezetett felmondáshoz. Az utolsó pont a Színművészeti Egyetem volt, ami látszólag véletlenül összekapcsolódott azzal a folyamattal, amit évek óta tapasztalok a szakmában. Hogy leszoktunk a beszélgetésről, a problémák kitárgyalásáról. Nem álltunk ki a tao mellett sem, nem fogtunk össze, mert mindenkiben nagy a félelem, hogy elveszíti a munkahelyét.

Az egyetem esetében történt egy döntés, amit nem előzött meg megegyezésen alapuló szakmai vita. És így az erő érvényesült, az erős legyűri a gyengébbet alapon. Amikor olvastam a hírt, hogy Vidnyánszky lett az SZFE kuratóriumi elnöke, fájdalmat éreztem amiatt, hogy megbeszélés, egyeztetés helyett hatalmi alapon történt a kinevezése. Szívügyem a Színművészeti, mint ahogy szívügyem a Nemzeti. Nem arról van szó, hogy pofán vágtak a szeneslapáttal, emiatt felmondtam, hanem ebbe én is egy kicsit belehalok.

Vidnyánszky Attila hogyan fogadta a bejelentését?

Annyit mondott, hogy nagyon sajnálja. Jól esett volna, amennyiben nem azt hiszi rólam, hogy azért megyek el, mert más irányban gondolkodom, ha megkérdezi, mi a baj, beszéljünk pár mondatot. Amikor a Vígszínházból elszerződtem, Marton László két órán keresztül magyarázta, hogy művészileg és emberileg mennyire szüksége van rám.”