„2020. március 12-én a német Zöldek pártjának parlamenti képviselője, Renate Künast a felszólalásában bevallotta, hogy az Antifa is állami támogatást kap.
– Őszintén szólva sajnálom, hogy NGO-k és Antifa-csoportok, amelyek elkötelezetten tevékenykednek, mindig pénzszűkében vannak, és csak egy évre korlátozott munkaszerződéseket tudnak kötni. Ez nem elég. Megbízható finanszírozás kell nekik – mondta. A dinnyepárt (kívül zöld, belül vörös) szélsőbaloldali tagja többek között ezért is követelte annak az úgynevezett »demokráciát támogató« törvénynek a mielőbbi létrehozását, amelyet a kormányzó CDU/CSU- és SPD-koalíció a szövetségi belügyminisztérium irányítása alatt dolgozott ki. A törvény célja a demokrácia támogatása és a szélsőségesek, elsősorban a jobboldal elleni harc elősegítése. Persze mantraszerűen beleveszik a fiatalok korai érzékenyítését az iskolákban (agitprop), a diverzitás (LMBTQ) támogatását, a mindenféle diszkrimináció, az antiszemitizmus, az iszlám- és a bevándorlásellenesség, a feketék elleni rasszizmus elleni küzdelmet és persze a jobb- és baloldali szélsőségesek elleni, valamint a közösségi oldalakon fellépő gyűlöletbeszéd elleni harcot.