A magyar külpolitikai semmi

„Rendszereken, ideológiákon, lassan már évszázadokon átnyúlóan egy fix pont van a magyar külpolitikában: ha lehetséges, álljunk a rossz ÉS vesztes oldalra. Ez nem kis mutatvány, hiszen a rosszak néha nyernek, a jók pedig igazán nagyokat tudnak bukni, de a magyar külpolitika irányítóinak sikerülni szokott. Ha nincs nagy világégés, csak egy kis belarusz rendszerváltás, akkor ott. Hogy Belaruszban ma melyik a jó és melyik a rossz oldal, viszonylag könnyű eldönteni.

Az egyik oldalon vidám, békés tüntetők százazrei állnak, akiknek elcsalták a szavazatait. A másikon egy, az országot 26 éve irányító diktátor, aki eddig sem riadt vissza vélt vagy valós ellenfelei megölésétől, az utóbbi napokban pedig verőlegényeit és mészárosait uszította a saját népére. A helyzet annyira egyértelmű, hogy Belarusz közvetlen szomszédai, valamint Kelet- és a szélesebb Európa országainak vezetői is egészen világosan elkötelezték magukat a szabadság, a demokrácia és a belarusz nép mellett, és egyúttal az elnyomás és Lukasenka diktátor ellen.

Még olyan, egyébként Orbán Viktorral és kormányával szimpatizáló, a liberális demokráciaideáltól egyre inkább eltántorodó kormányok is, mint a lengyel, a cseh és a szlovén is világosan kimondták, hogy mi a véleményük Lukasenkáról. Mások, mint a litván külügyminiszter egészen odáig mentek, hogy nem ismerik el a diktátort az ország vezetőjének, Pozsonyban pedig az elnöki palotát világították ki a belarusz tüntetéseken lobogtatott fehér-piros-fehér zászló színeivel.”