„Közmegelégedésre végezte a munkáját, mégis sunyi módon rúgták ki, indoklás nélkül mondatták le.
A jog ilyenkor hivatalosan nem követeli meg az indoklást, de azért mégis furcsa módon mondattak le a posztomról. Normális, kulturált városban meg szokták indokolni az ilyen szituációkat, nem hallottam még máshonnan ilyen esetről.
Van tehát egy etikai vetülete, de akkor jogszerűtlen is volt?
Maga a lemondatás körülménye több, mint furcsa volt, szó szerint egy diktátummal szembesültem.
Tudjuk, hogy írásban is történt egyfajta fenyegetés, melyben az állt, hogy az alkalmazottak addig nem kapnak fizetést, amíg Ön nem mond le.
Ez így volt. Ugyan Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlésen azt mondta, hogy nem tud ilyen emailről, hát nálam megvan, közvetlenül Húsvét után jött. Azt tartalmazza, hogy írjam alá az általuk megfogalmazott lemondást, s küldjem vissza másnapig, mert különben nem fog a BVK működési támogatásáról szóló szerződés megszületni áprilisban. Én erre jeleztem, hogy nem kívánok lemondani, mert a lemondás nem fejezi ki, hogy a Főváros kezdeményezi a vezető cseréjét, úgy tűnik, mintha önszántamból mondanék le, ami nem tükrözi a valóságot.
Az egész folyamat egyébként korábban kezdődött, hiszen miután március 12-én kihirdették az országban a veszélyhelyzetet, s minden munkaadó és cég azon munkálkodott, hogy hogyan tudja megoldani a munkavállalói nagy részének home office-ban történő működését. Mi is éppen ezzel voltunk elfoglalva, s ekkor kaptam meghívót egy fővárosi egyeztetésre, amely március 19-én zajlott. Az egyeztetésen mindenféle előzmény nélkül tájékoztattak, hogy a főváros vezetése úgy döntött, nem velem kívánja folytatni a munkát, nem velem képzelik el a BVK jövőjét.”