Az Index szerkesztősége megmutatta, hogy a sajtószabadság nem alku tárgya.
„Az igazság az, hogy a magát függetlennek tekintő sajtó maradék részével nemcsak a NER háborúzik tíz éve, hanem ez a sajtó önmaga ellen is hadat visel, a hullámzó frontvonalak egyik vagy másik oldaláról pedig gyakori a maró vád: »Ti már a Fideszé vagytok!« Egy szabadságpárti, választott szakmáját változó szenvedéllyel szerető, hivatását keserű csalódásokkal, olykor megalkuvásokkal, vagy éppen állandó egzisztenciális félelemben gyakorló újságíró szívébe minden egyes alkalommal kést döf ez a mondat. Mert piszkos gazemberekkel teszik őt közös platformra, olyanokkal, akik szemében az újságíró a szolgánál is kevesebb, csak egy tologatható bábu, egy füttyszóra uszítható kutya.
És amikor az ember ezt olyan kollégáitól kapja meg, akikre felnéz (mert jobbak nála, vagy mert olyan szerkesztőségben dolgozhatnak, ahol egy grammnyi kompromisszumot sem kell kötni azért, hogy legalább az igazságot leírhassák, és ne kelljen hazudniuk), akkor nehéz nem elbizonytalanodni. Mert a sajtószabadság nem jelentheti azt, hogy megtámadjátok azokat a kollégáitokat, akik legalább a leírt szavak, a megjelent cikkek szintjén független, őszinte és szavahihető média utolsó szigetein dolgoznak. És itt nem csak a 168 Óráról van szó. Vagyunk még páran ebben a helyzetben.
Az Index szerkesztősége sosem volt a Fideszé. Az Index mint vállalkozás viszont már hosszú ideje az volt. De soha eszembe nem jutott volna, hogy az ott dolgozó újságírókat a tulajdonosi kör alapján vagy annak fényében ítéljem meg, hogy mennyi állami hirdetést kapott a kiadójuk. A tevékenységük mércéje kizárólag a leírt szó lehet. És most, hogy azt mondták, nem alkusznak a NER sötétben bujkáló ítélet-végrehajtóival, hanem inkább megsemmisítik az Indexet, a szememben még inkább nőtt az ázsiójuk. Annak ellenére, hogy én magam nem ezt utat akarom járni.
Mert nem vagyok szent. Folytatni akarom, amit eddig csináltam. Én azt mondom, hogy mi, akik megmaradtunk, fordítsuk el a puskáink csövét egymás mellkasáról. És ne egymásra pazaroljuk az utolsó töltényeinket, hanem a NER-re lőjjük. A hazugságot és a cinizmust célozzuk. Ne legyünk se szolgák, se szentek, »csak« újságírók, és tegyük a dolgunkat. Küzdjünk meg a ránk nehezedő nyomással, akár hátulról jön, akár szemből.
Az Index szerkesztősége megmutatta, hogy a sajtószabadság nem alku tárgya. Hogy minden sértettségen, belterjességen, karriervágyon, emberi gyarlóságon kollektíve felül tud emelkedni egy újságíró-közösség. Hogy az újságíró attól újságíró, hogy nem engedi magát dróton rángatni, hanem ha kell, a kollégáival együtt száll szembe a meggyőződését semmibe vevő hatalommal. Talán nem vagyunk mindannyian erre képesek, és úgy érezzük, nem is mindannyiunknak van szüksége ekkora bátorságra. De ne adjuk fel előre! Mert már példa is van előttünk, hogy lehet így is cselekedni.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
A Fővárosi Ítélőtábla a napokban határozatot hozott a Tisza Párt és az Index között zajló helyreigazítási perrel kapcsolatban, új eljárásra utasítva az elsőfokú bíróságot.
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
