Léva elvesztése azonban egészen más. Egy percig se gondoljuk, hogy iskola nélkül néhány évtizednél tovább bírja az ottani szórvány.
A közösségben gondolkodó magyarok lassan kihalnak onnan, középiskola híján pedig félő, nem is termelődnek újra soha. Vegyük már észre, nem járhatnak még száz éven keresztül koszorúzni és megemlékezni ugyanazok a megszokott arcok, a szőnyeget az ő talpuk alól is kirántja az idő.
Mondják, ne csüggedjünk, a gimi megszűnik, de épül új bölcsőde és közösségi ház. A kérdés csak az, mégis kinek?! Ha elmennek a diákok, ki küld majd öt-tíz év múlva gyermeket az előbbibe, és ki jár majd öt-tíz év múlva rendezvényre az utóbbiba, ha nem azok a környékbeli magyar fiatalok, akik eddig a lévai gimnáziumból kapták az élethez szükséges útravalót. Azt, hogy szülőföldön boldogulni édes kötelesség.