Ideje, hogy leszámoljunk a naivitásunkkal mi, szülők!

„A közelmúltban napvilágot látott szexuális bűncselekmények, amelyeket kiskorúak ellen követtek el, minden szülőben megkongatták a vészharangot. Nem élhetünk úgy, ahogy eddig: mi, felnőttek vagyunk a felelősek a gyerekek biztonságáért, nyitott szemmel kell járnunk, tanulnunk kell a védelmet, és tanítanunk kell erre a gyerekeinket! A gyermekvédelem legégetőbb kérdéseit jártuk körül Szlankó Viola pszichológussal, az UNICEF gyermekvédelmi szakemberével.

– A Kaleta-ügy nyomán egyre több nemtetszéssel találkozhat az a szülő, aki képeket posztol a gyerekeiről a közösségi médiában. A gyermeket is megilleti a magánélet joga születésétől kezdve. Szülőként milyen felelősségünk van ebben a kérdésben?

– Társadalmi nézőpontváltásnak lehetünk tanúi: egyre erősebbé válik az elvárás a szülők felé, hogy ne tegyenek fel képeket gyermekeikről a közösségi médiára, már csak azért sem, mert azok pillanatok alatt a dark weben végezhetik. De egyébként a gyerek személyiségi jogai is fontosak ebben a kérdésben. Jogos a társadalom reakciója, helyes, hogy érzékenyek lettünk erre, azonban látni kell, hogy évtizedekig normálisnak számított kiposztolni a gyerekünkről olyan fotót, ahogy strandolt. Most hirtelen ez már nem elfogadott, ami a szükséges lépés a helyes irányba, az viszont nem szerencsés, ha megindul a sárdobálás azokra a szülőkre, akik eddig ezt tették. A szülők számára szerintem létezik kompromisszumos megoldás: ne osszunk meg a gyermekünkről meztelen, félmeztelen képeket, sem olyanokat, amelyek intim környezetben és helyzetben mutatják őt. Ne posztoljuk őt olyan helyzetben, ami a magánélethez való jogát, személyiségi jogait sérti. Egy alvó vagy bilin ülő gyerek cuki, de nem tartozik a külvilágra. Ne tegyünk nyilvánossá képet a személyes szférájukról, az ágyukról, ahogy ott fekszenek, ne mutassuk őket, amikor kiszolgáltatott helyzetben vannak, sírnak vagy hisztiznek. Ne tárjunk a nyilvánosság elé olyan képet, amelyet valaki akár évekkel később felhasználhat ellenük, hogy nevetségessé tegye őket. Az internet nem felejt, és az online zaklatás, kortárs erőszak valós veszély – nem akarhatjuk, hogy mi szolgáltassuk a muníciót ahhoz, hogy valaki bántsa a gyerekünket. Semmiképp se posztoljunk egy képet, ha a gyerek maga nem szeretné, esetleg kéri is, hogy ne fotózzuk őt vagy ne használjuk a fotóját. Sőt, beszéljük meg vele, hogy megengedi-e, hogy megmutassuk a képeit – bár azt tudni kell, hogy a gyerek sokszor csak azért egyezik bele valamibe, mert meg akar felelni a szülői vágynak. A pletykalapok címlapján megjelenő népszerűséghajhász címek sincsenek rendben, mint például »Sárika és Zsoltika mindketten SNI-sek, és a celeb szülők életét megnehezítik«. De fontos, hogy ne csak az érintettekre hárítsuk a felelősséget, ne legyünk áldozathibáztatók! Az lenne a normális, ha a szülő nyugodtan posztolhatna bármilyen fényképet, amit jónak tart, a potenciális bántalmazókat, bűnözőket meg ki tudnánk szűrni. De nem ilyen világban élünk.

– Mi a helyzet az influenszerekkel, akik abból élnek, hogy megmutatják a magénéletük minden részletét a többszázezres követőtáboruknak?

– Sajnos a közösségi háló tele van olyan kiskorú influenszerekkel, akiket a szüleik úgy használnak, mintha nekik nem lenne külön személyiségük. Tulajdonképpen napjainkban zajlik a szülők és az influenszerek felvilágosítása a gyermekek személyiségi jogairól és a rájuk leselkedő veszélyekről, most tanulja ezt minden érintett. A gyermekek magánélethez fűződő jogát sokan nem értik, főleg azt a részét, hogy az nem a nagykorúságukkal kezdődik, hanem a születésüktől fogva jár nekik.

– A gyermek fotóinak posztolása csak egy vékony szelete az internetes veszélyeknek. Mi az a cyberbullying?

– A cyberbullying az internetes zaklatás, vagyis a bántalmazásnak azon formája, amely az interneten zajlik. A kamasz korosztály már nem elsősorban az osztályteremben szekálja, zaklatja egymást, hanem sokkal inkább az interneten. Gyűlölködő üzeneteket küldenek egymásnak, vagy akár létrehoznak olyan csoportokat, mint pl. „Petit gyűlölők csoportja”, s aztán ehhez az osztály nagy része csatlakozik. A csoport nyilvános, bárki láthatja a bejegyzéseket, és itt aztán mindenki elmondja, hogy miért utálják az osztálytársukat. Megalázó fotókat töltenek fel, gúnyos mémeket gyártanak. A cyberbullying egy másik fajtája már a szexuális bántalmazás témakörébe tartozik: amikor idegenek felveszik a kapcsolatot a gyerekekkel, bizalmukba férkőznek. Az idegen fotókat kér, ráveszi a gyereket, hogy vegye le a pólóját és úgy fényképezze le magát. Később már esetleg találkozni is akar vele. A cyberbullying veszélyeiről és az elérhető segítségről az UNICEF-nek éppen most zajlik egy kampánya a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal közösen.”