A szabadságnak pedig része, hogy ragaszkodhatunk az elveinkhez, illetve az intézményünk rögzített irányelveihez (köztük pl. a rasszizmus vagy a transzfóbia tilalmához), és eldönthetjük, hogy kivel akarunk együtt dolgozni, kit akarunk támogatni, és kit hívunk meg a saját rendezvényünkre – a »deplatforming« miatti kétségbeesés is egy műhiszti (ahogy az »uninviting« is, azaz a szereplési lehetőség visszavonása). Önzés és önteltség minden egyes kiejtett szavunkért vastapsot várni. Végképp nem fogok senkiért egy könnycseppet sem hullatni, aki a másokat támadó, vagy másokat kigúnyoló véleménye miatt arányos következményekben részesül.
A szólásszabadságot ráadásul elsősorban az államnak kell tiszteletben tartania. Azaz, nem annak sérül a szólásszabadsága, akit nem hívnak meg egy konferenciára, akinek visszavonják a felkérését beszéd megtartására egy rendezvényen, aki nem kommentelhet gátlástalanul egy egyesület vagy magánszemély közösségi oldalán, vagy akitől egy cég megvonja a támogatását (amire azelőtt sem volt kötelezett). Hanem annak, aki az adott állam területén sehol, semmilyen felületen nem nyilváníthat véleményt – nem hozhat létre egy újságot, honlapot vagy blogot, nem szervezhet saját rendezvényt, nem szólíthatja meg semmilyen formában a nézetei iránt érdeklődőket, mert különben elüldözik az országból vagy elviszik a börtönbe.”