Csak a futball, az hiányzik nagyon

„Ha már beengedett minket az otthonába, árulja el, mit jelent önnek Pomáz?

Itt születtem, ide fűznek a gyökereim, ez a hazám. Egyszer költöztem el innen, akkor is rövid időre, ráadásul a szomszédba, Budakalászra. Tizenhét voltam, de csak aludni jártam Kalászra, egyébként minden órát itt töltöttem. Hetven évig mesélhetnék arról, mit jelent nekem Pomáz.

S milyen volt ez az eddigi hetven esztendő?

Szép életem volt – az utóbbi két évet leszámítva. Csodás gyerekkorom volt, rengeteg élménnyel. A legtöbb barátomat már akkor is a focinak köszönhettem, ahogyan a későbbiekben is. Kézilabdáztam, futottam és persze futballoztam. Mindenben jó voltam, a legjobb a fociban. A pályától ötven méterre laktunk, számomra egyirányú út vezetett oda. Tudjátok, az idő tájt még úgy volt, hogy a pálya minden pontja foglalt volt. Itt az öregek, ott a fiatalok játszottak. Ha az öregek páratlanul voltak, áthívtak valakit a fiatalok közül. Hál' istennek, nekem sokszor szóltak: »Gyere, Kicsi, szállj be közénk!« Sok jó futballista között nőttem fel. Tizenhat évesen már játszottam a felnőttcsapatban. Az edzőnk, Szabó Sanyi bácsi számos olyan spílert csábított haza, aki korábban szerepelt magasabb szinten. Eleinte csak csókolommal mertem köszönni nekik. Amit tőlük tanultam, annak évtizedek múltán is hasznát vettem, még szövetségi kapitányként is.”