Szerintem mindenki képes erre, csak ki kell fejleszteni a megfelelő módszert, mert ezek a képek, történések mélyre temetődnek. Volt, amire nem emlékeztem, és amire igen, azt nem mindig írtam meg, de nincs ezért lelkiismeret-furdalásom. A betegségem után – kisgyerekként diftériás lettem – minden nyáron, hogy erősödjem, Gyömrőre, egy Pesthez közeli településre küldtek ismerősökhöz. Tizenhárom nyarat töltöttem Gyömrőn klottgatyás kisfiúként, több olyan emberrel találkoztam, akit a régi, úgynevezett keresztény úri középosztály vagy az arisztokrácia tagjaként kitelepítettek vidékre Budapestről, és nem is térhettek oda vissza, legfeljebb a főváros vonzáskörzetébe. Sokat tanultam tőlük. De mindezt nem írtam bele a könyvbe, mert elvitte volna egy másik irányba.
Viszont a gyömrői kitelepítetteket idézi meg a Fegyverszünet című dal a Fehér babák takarodója című lemez zárásaként.
Igen, egyszer egy velem egykorú gróflányt vittem a biciklimen, és pont a lejtős Zrínyi utca végében elzuhantunk. Nem számított, hogy ő grófi származék, én meg nem.
Ha már a dalokat emlegetjük: írsz arról, hogy az udvarban lakó nők sokat énekeltek, a legszebben egy cigány asszony, Horváth néni, ő leginkább a fia nótáját, azt, hogy Te vagy a fény az éjszakában. Engem is meglep, hogy a fejemben van, hogy Horváth Jenő és Halász Rudolf szerzeménye. Írsz arról is, hogy később édesanyád énekelni tanított a háború előtti slágerek segítségével. Gondolom, ez valahogy belejátszott abba, hogy később elkezdtél dalszövegeket írni, sőt szerencsére máig sem hagytad abba.
Egész biztosan. És nyilván más lesz a zenei ízlésem, ha komolyzenén növök fel. A Te vagy a fény az első művészi élményem volt. Ma is tudom a szövegét, még elemzem is a könyvben. Arra is emlékszem, milyen képeket láttam a hallgatása közben. Például egy cukrot és tojássárgáját keverő fakanálra gondoltam, mert a dalban az van: »A szélben pálmalevél, szívemben te vagy a vér...«, s nyilván ezek a pálmalevelek ugyanígy kavarják a vért, gondoltam. Akkor hallottam először Karády Katalin nevét is.”