A hun-magyar kapcsolat ellen és mellett is nehéz érvelni

„A török hódoltság idején számos jelentős egyházi és világi forrás semmisülhetett meg. A magyar történészek sokkal kevesebbet tudhatnak meg hazájuk múltjáról, mint a többi európai nép tudósai?

Az egészen biztos, hogy rengeteg minden elpusztult, ami nagyon jól jönne nekünk, történészeknek. Szerencsére középkori krónikáink törzsanyaga megmaradt, így az emlékezet alapvonalai ismertek. Nagyon izgalmas lenne, ha a 11. századinak sejtett őskrónika fennmaradt volna. De sajnos valamikor eltűnt, ami viszont nem biztos, hogy a törökök számlájára írandó. A családi levéltárak pusztulása biztosan érzékeny veszteség, azokban talán lehetett néhány történet a korai időkről, de ezek ritkán mutathattak a kereszténység felvétele előtti korszakra. Összességében úgy gondolom, hogy nem állunk rosszabbul, mint a környező népek. Sőt, Anonymus munkája unikális a régióban, abban a tekintetben, hogy a kereszténység előtti történelmet ilyen részletességgel dolgozza fel – függetlenül attól, hogy mit tart ma a történész szakma munkájának hitelességéről.

A múlt meghatározása az egész régióban fontos. Ki volt itt előbb, mikor kezdődött el a harc a múltért?

A múlt birtoklásáért folytatott verseny valamelyest már a 18. században elkezdődött, de igazán csak a 19. században futott fel. A »nemzetállamok« létrejötte Trianon után pedig tovább erősített e folyamatot. Minden szomszédos ország ekkor kezdte gőzerővel feldolgozni – megírni – a múltját. Nekünk évszázadok óta megvolt a történetünk, a feladatot a modern történettudomány igényei szerinti feldolgozás jelentette. A politika természetesen régóta befolyásolta az őstörténetírást, és elindult el licit, hogy ki, mikor, hogyan került a Kárpát-medencébe. A történészeknek azonban a politikától minél távolabb kellene lenniük. Nem szerencsés, ha a múlt tudományos megismerését a jelen igényei határozzák meg. (Természetesen a történész is kora gyermeke, nem vonhatja ki magát korának gondolati áramlataiból, de ezt az amúgy is fennálló hatást nem célszerű fokozni.) Ha mindenkinek az egykori események tényleges megismerése a célja, akkor nincs különbség szlovák, ukrán, román, orosz, vagy magyar történész között. Hiszen részben ugyanazt akarjuk megismerni. Természetesen eltérő közösségeink miatt mások a szempontjaink, de ez nemcsak akadály lehet, hanem segítség is: a sokféle szempont elmélyíti a megismerést. A kulcs a történészi minőség, itt is és máshol is.”