Úgy tűnik, rengeteg szenvedés vár ránk, az emberiségre, és ettől nem vagyok olyan nagyon hepi

„A koronavírus Isten csapása?

Csacsiság.

Pedig mondják.

Még keresztények is! Hamis istenképből kiinduló gondolat. Isten nem sarki rendőr, hogy gumibotot lóbálva ránk füttyent, amikor átszaladunk a piros lámpánál, s kitölti a büntetési csekket.

Imával vagy karanténnal védekezik a vírus ellen?

Karanténból imádkozom.

Fél?

Kicsit.

Ha a leghűbb szolgáit nem védi meg az Úr a betegségtől, akkor kit?

Isten, bölcs, nem kivételez. A vírus a világ minden szegletébe elért. Egy Afrikában szolgáló orvosbarátom írt a napokban kétségbeesve: »Imádkozzatok a fekete kontinensért, mert teljesen védtelen.« Itáliában szolgálat közben paptársaim százai fertőződtek meg, talán hatvanan is meghaltak közülük, és messze még a vége. Születésem óta gyönge az immunrendszerem, évente összeszedek egy-egy tisztességes tüdőgyulladást.

Az ideit kihagynám, már csak azért is, mert a rendtársak kérték, egy darabig maradjak még köztük. Visszavonultam, hetek óta a szobámban élek, a közelmúltig a miséken is csak online vettem részt. A világtól való távolságtartás egy szerzetes számára természetes állapot, most csak annyi változott Pannonhalmán, hogy a kollégista diákokat hazabocsátottuk, neten tanítunk, vendéget nem fogad a kolostor. Tartjuk a bencés életstílust: »ora et labora«, vagyis »imádkozzál és dolgozzál.« Befelé fordulunk, lelassultunk.

Hasonlóan a világhoz, a világgazdasághoz. Aminek járulékos haszna, hogy csökkent a környezetszennyezés.

Jó hír, de kevés a bolygó megmentéséhez. A fejlődés kikezdte teremtett világunkat. Ami bűn. Ha úgy tetszik, merénylet a teremtés ellen.

Miért van ez hagyva odafentről?

Az ember szabadságot kapott. Felnőttnek lettünk teremtve, az Úr nem kíván lépten-nyomon belenyúlni életünkbe.”