Amerika lángokban áll, és a kikényszerített bűntudattól térdepel. Szinte alig van már olyan állam, ahonnan ne érkeznének hírek a menetrendszerű vandalizmussal kísért demonstrációkról. A társadalmi egyenlőséghez vezető út felgyújtott autókkal, kifosztott üzletekkel, terepjáróval hazafurikázott lapostévékkel van kikövezve.
Amerika sok sebből vérzik, ahogy az efféle akcionizmus is. Ősi igazság: erőszakra nem lehet erőszak a válasz. Az első tüntető, aki felemelt egy követ, hogy bezúzzon egy kirakatot, a mozdulatával hiteltelenítette az emberjogi mozgalom minden célját. A pusztítás, fosztogatás és a kritika tabusítása nem szolgálhat semmiféle egyenlőségpárti törekvést,
ez tulajdonképpen a szüzességért szexelés paradoxona.
A földindulás ugyanakkor jóval több az autógyújtogató tettlegességnél: George Floyd tragédiája újra lángra lobbantotta az amerikai campusokon eddigi is parázsló szobordöntögető hevületet, ami gyorsan átterjed Európára is.
Persze itt sincs új a nap alatt. Ami most Amerika nagyvárosaiban és az angol köztereken folyik, egy évtizedek óta tartó szimbolikus térfoglalás látványos kicsúcsosodása. A píszi nyelvformáló diktatúrája és a túlhajtott LMBTQ-mozgalmak után most a történelem átértelmezése zajlik. Izomból és megkérdőjelezhetetlenül. Érdemes észrevenni, itt rég nem arról van szó, hogy átrendezik a köztereket, erőszakkal távolítanak el bizonyos nemkívánatos szobrokat.
A szellemi tér átrendezése zajlik, a progresszivitás élharcosai saját szélsőséges világnézetük vetítik vissza a múltra,
egy alternatív mitológiát alkotva. Utoljára talán a marxista történelemszemlélet illesztett ilyen kérlelhetetlen sablonokat a mögöttünk hagyott évszázadokra.
A felhorgadó, újfajta érzékenység ugyanezt teszi, átszínezi a múltat: kontextusából, kulturális szövetéből önkényesen kiragadott gesztusok és félmondatok alapján osztja jókra és gonoszakra a történelmet. Csakhogy épp ezáltal válik önmaga szomorú paródiájává is a felbuzdulás: olyan történelmi személyek és szellemi teljesítmények kerülnek máglyára, amelyek végső soron ahhoz járultak hozzá, hogy fejlett világunk szabadságjogai létezhessenek.
Így lesz abszurd módon nemkívánatos a fasizmus ellen harcoló Churchill, mert a brit világuralmi politika megtestesítője, és mert – ne feledjük – fehér volt. Így kerül indexre a „rabszolgaságot eufemizáló” Elfújta a szél (aminek első filmváltozata repítette az Oscar-díjig Hattie McDaniel afroamerikai színésznőt, ahogy arra Nyáry Krisztián emlékeztetett), és így akarják eltüntetni Thomas Jefferson szobrát, aki rabszolgatartó nagybirtokos famíliába született, de egyébként,
úgy mellékesen maga is hozzájárult a rabszolgaság eltörléséhez.