Nézzünk a sebeinkre, de ne a fájdalmunkra emlékezzünk

2020. június 04. 10:45

Az egész közgondolkozásban egy nem bűnösen fenntartott, de betegesen dédelgetett revizionizmus élt. Interjú.

2020. június 04. 10:45
Jelenits István
Magyar Kurír

„Tanár úr, hogyan találkozott életében először a trianoni döntéssel és hatásaival?

Édesapám parasztgyerek volt, és első nemzedéki jogászként az akkori csonka megyeszékhelyre, Berettyóújfalura került tisztviselőnek. Ott születtem. Gyerekként, a családban éreztem meg először, mit jelent Trianon. Magam még nem, de a szüleim éltek, amikor megtörtént, mindkét nagyapám katona volt az első világháborúban. A közismert jelmondat szinte mindent átitatott: »Csonka Magyarország nem ország, Nagy-Magyarország mennyország.« Manapság már fenntartásokkal emlékszem vissza erre. Egyfelől biztosan tudjuk, hogy Nagy-Magyarország nem volt mennyország, mert itt a földön nem teljesülhet be Isten országa.

Másfelől ott volt ebben, hogy nem emlékeztünk a múlt tökéletlenségeire, hanem csak arra, ami szép volt és elveszett. Életünk reménye volt, hogy visszaszerezzük az elcsatolt terülteket. Az egész közgondolkozásban egy nem bűnösen fenntartott, de betegesen dédelgetett revizionizmus élt.

Hogyan emlékszik vissza erre?

Amikor Csehszlovákiától visszatért a Felvidék déli területe, amelyet túlnyomó többségben magyarok laktak, emlékszem, szüleimmel egy nyarat ott töltöttünk. Végre nagyobb hegyeket tudtunk megmászni. Leírhatatlan örömmel fogadtak minket ezeken a területeken, Kassán és Rozsnyón. Akkor nem lehetett látni, hogy ki az, akit ez a változás szomorúan érint.

Hogyan teltek az iskolás évei? Az örömteli érzések teljesen elfeledtették a trianoni döntést?

Miután Észak-Erdély visszatért, átkerültünk Nagyváradra, oda jártam iskolába, majd megkezdtem a gimnáziumot. Ott már találkoztam olyan román gyerekekkel is, akik azon búslakodtak, hogy a határváltozással a Regátba (a Kárpátokon túli román területek) kell költözniük, tisztviselő szüleiknek ott kellett munkát keresniük. Akkor szíven ütött, hogy van, akit az én örömöm veszteségként érint. Hogy amikor az én gyerekkori álmaim megvalósulnak, valaki máséi elvesznek.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2020. június 04. 13:53
Azért egy paptól egy politikailag korrekt szöveget nem várna az ember..gondoljon az atya azokra a magyar községekre, városokra, ahol a magyar templomokat bezárták,a magyar hívőket üldözték, a magyar papokat sokszor bebörtönözték, üldözték.meggyilkolták...Ha ez nem okoz fájdalmat egy magyar papnak, akkor mi??
Dzsé Tyéné
2020. június 04. 11:59
Teljesen igaza van abban, amit a nyelvtanulásról mond. Minden sérelem ellenére röhej, hogy Közép-Európa minden nyelven tanul, csak a többi közép-európai nyelven nem. Részemről bevezetnék legalább valami V4-témahetet az iskolákban, amikor a szláv gyerek is tanul valami magyart, és a magyar is valami szlávot.
Robur
2020. június 04. 11:55
A kevés normális pap egyike.
mokány
2020. június 04. 11:47
Gudi Vs. Bedi. A győztesek a jók, a vesztesek a rosszak. Ugye elvtársam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!