Hont András válaszolt Magyar Péternek: Nem kérek palacsintát, nem tudom, mit fogott meg előtte
„Ennyit arról, hogy ki foglalkozik a másikkal. Az együgyűek meg lájkolják” – írta a publicista.
Nincs más lehetőség, meg kell próbálni a hátrányt előnnyé fordítani.
„És ha már hátrány. Rögzítsük azt is, hogy mi ugyan vesztesei vagyunk a trianoni döntésnek, de vannak nyertesei is, a szomszédos országok. Miért is lényeges ez a tény? Mert levonható belőle még egy fontos következtetés. Minek a vesztese tehát még Magyarország? Nos, magának, a nemzetállami versengésnek. Ebben alulmaradtunk, és nem lesz visszavágó. Azaz, ha sikeresek szeretnénk lenni, az egész logikától el kell szakadni. Az Európai Unió amúgy is új kereteket teremtett a nemzeti/nemzetiségi lét számára, de ez önmagában kevés. Azt kell eldönteni, hogy örökáldozatok akarunk-e lenni vagy sikeresek.
Nincs olyan nép Európában, amelynek részei a saját államon túl további háromban meghatározó szerepet játszanak, és további négyben jelen vannak. Ez egy lehetőség, befolyás, potenciális büszkeségforrás. A határon túl elköltött pénzeket – amelyek jó, hogy vannak – meg kéne kísérelni ennek alárendelni, annak, hogy a magyarsághoz tartozás nem csupán édesbús fájdalmat, de menőséget is jelenthet. Hogy lehet valaki jó szlovák állampolgár úgy, hogy ápolja magyar hagyományait, és Magyarországgal fenntartott viszonya során szlovákiai mindennapjaira is kíváncsiak. Ehhez meg kell győzni a szomszéd államalkotó népeket, hogy a magyar kisebbség számukra is érték, és magyar közösségeik és Magyarország közötti kapcsolat számukra is értékes lehet. Értő szövetségest kaphatnak általa.
Fájdalmas és egyben dühítő, hogy az a politikus, a román államelnök, aki karrierjét ennek a felismerésnek köszönheti, fordul szembe a történelmi megbékéléssel. Klaus Iohannist a szászok iránt érzett nosztalgia röpítette a szinte teljesen szásztalanított Nagyszeben polgármesteri székébe, majd megszerezte a városi és később a megyei többséget is. A románok rádöbbentek a szászok hiányára, és bár a szászok helyzete még a szocialista Romániában is nagyon más volt, mint a magyaroké, székelyeké, de a felismerés ettől még lehet ugyanaz: a magyar kultúra Romániát is gazdagítja, elsorvadása meg szegényíti a román államot is. Ennek az új viszonynak kialakítása nem megy máshogy, csak őszintén. Fenntartások és hátsószándékok nélkül kell hinni abban, hogy a múltban területeket vesztettünk, de a jövőben nyerhetünk barátokat.
Naivitás? Lehet, de nincs más esélyünk.”