„Tette mindezt abban a vitában, amelyben egy szintén balliberális képviselő előterjesztette, hogy a kerületben illenék a fekete polgárjogi mozgalmak egyik legismertebb alakjáról, Nelson Mandeláról elnevezni egy teret. Az Amerikai Egyesült Államokból induló, mára már szinte az egész világot felforgató feketeember-védő tüntetések és zavargások divatja a magyar fővárost is elérte. Igaz, az ebben az ügyben a Szabadság téren összegyűlt néhány száz, majd egy héttel később néhány tucat, többnyire külföldi illetőségű tüntikéző csapaton nálunk inkább szánakozva nevettek, mint rohantak volna tévét és Nike cipőt kilopni a belvárosi üzletek kirakataiból.
Mandela park, egyelőre legalábbis, nem lesz Újbudán, döntöttek a képviselők, többek között azért, mert Dél-Afrika egykori elnöke véreskezű kommunista terroristaként is gyakorolta emberi jogait. Talán éppen ezért érvelt a polgármester azzal, hogy egy-egy történelmi személyiség, legyen bármennyire is visszataszító tömeggyilkos, életművének egésze tartalmazhat értékes elemeket. Szerinte Hitler, a gazdaságpolitikus, példamutatóan emelte fel az első világháborúban és a gazdasági világválságban a megsemmisülés szélén billegő Németországot, ezért megérdemelte, hogy a Time című világlap címlapján az év embereként szerepeljen. Igaz, ez nemigen jelentheti a tárgyilagosság mércéjét, már csak azért sem, mert ugyanennek az újságnak a címlapján Joszif Visszarionovics Sztálin is ott viríthatott kétszer, szintén az év embereként. Utólag persze okoskodhatunk meg magyarázkodhatunk, hogy mi lett volna, ha hetven-nyolcvan évvel ezelőtt a mai tudásunk szerint tettük volna mérlegre a két diktátor teljesítményét, ám tudjuk, a történelemben nincs feltételes mód. És azt is tudjuk, hogy tetteik többségével az illetők már a saját korukra jellemző erkölcsi törvényeket is gátlás nélkül megszegték.