Harc a tematizációs diktatúra ellen

„Mióta Szakács Árpádnak megjelent a sokak által idézett írása a trianoni békediktátum és a szabadkőművesség kapcsolatrendszeréről, sejteni lehetett, hogy a másik oldal ezt nem fogja szó nélkül hagyni. Az is kikövetkeztethető volt, hogy nagyjából mit és milyen stílusban fognak majd előadni: az érvelést a minősítgetés fogja helyettesíteni, a logikus okfejtést az útszéliség, s hogy a »tudományos« fősodor siet majd elhatárolódni. Az viszont nem volt előre megjósolható, hogy a szellemi alvilágról fröcsögő Ungváry Krisztián a vita alapkérdésének ügyében milyen álláspontra helyezkedik.

Vállalja-e Romsics Ignác teljességgel komolyanvehetetlen, tudománytalan álláspontját, miszerint a szabadkőművesség aknamunkája a történelmi Magyarország szétverésében »mese«, »konteó« stb., vagy taktikailag ügyesebb megoldást választ, elismeri, hogy e titkos társaság Raffay Ernő által jól dokumentált tevékenysége befolyásolta az események menetét, de ezt a hatást igyekszik bagatellizálni. Ungváry az előző megoldást választotta, s ezzel könnyen cáfolhatóvá, tudományosan egyszerűen tarthatatlanná tette álláspontját.

Aki intellektuálisan egy kicsit is komolyan veszi önmagát és rendelkezik a valóságérzékelés, illetve a lényeglátás minimumával, az előbb-utóbb rájön, hogy a fősodratú politológia, a hivatalos történelemtudomány azzal, hogy kirekeszti a látóköréből a rejtett összefüggéseket, a háttérerőket, a »parapolitikát«, lényegében csak a felszínt kapargatja.”